2025. június 16., hétfő - Jusztin

Események

A Közlekedési Múzeum pénteken bemutatta gyűjteményfejlesztési programjának első eredményét, egy restaurált Ikarus 66-ost. Az autóbuszt a múzeum egy méhészetből mentette meg, már visszanyerte eredeti állapotát, illetve az oldtimer minősítést is…
Az Európai Készházgyártók Szövetsége (EFV Europäischer Fertigbauverband) rendkívüli online értekezletet tartott a kialakult drasztikus áremelkedés és áruhiány miatt bekövetkezett válságos helyzet miatt.
Idén először ingyenesen lehetett részt venni a Mesterségek Ünnepén, a program a Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint közel 50 ezer embert vonzott.
Kevés hasznosabb és sokoldalúbb növényt lehetne találni az aloe veránál, melynek számtalan jótékony hatása van. Ennek ellenére sokan egy egyszerű dísznövényként tekintenek rá, pedig egy igazi csodanövénnyel állnak szemben, ami…
Az év legnagyobb rolleres felvonulását szervezik a fővárosban szeptember 5-én, vasárnapra. A résztvevők a Margitszigeten gyülekeznek és Újvári Péter gurulónagykövet vezetésével, valamint rendőri biztosítással 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd…
A jövőt magyarok írják – ez a jelmondat kerül Karikó Katalin arcképe mellé azon az óriási tűzfalfestményen, amellyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó…
A virágkarnevállal nem ért véget a fesztiválszezon Debrecenben, újabb és újabb nagyszabású események töltik meg a város tereit a következő napokban, hetekben is.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

Allianz Öböl-átúszás és SUP-kihívás, 2025. június 14.

More details
Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

Lóerők éjszakája, 2025. június 14.

More details
Mozgás éjeszkája, 2025. június 13.

Mozgás éjeszkája, 2025. június 13.

More details
Ünnepi Könyvhét Balatonfüred, 2025. június 11 és 15.

Ünnepi Könyvhét Balatonfüred, 2025. június 11 és 15.

More details
Ünnepi Könyvhét Budapest, 2025. június 12-15.

Ünnepi Könyvhét Budapest, 2025. június 12-15.

More details
Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025.  június 15.

Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás, 2025. június 15.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál, 2025. június 13-15.

Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál, 2025. június 13-15.

More details
Tokaji Bornapok, 2025. június 13-15.

Tokaji Bornapok, 2025. június 13-15.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője