2026. február 6., péntek - Dóra

Események

Október első hétvégéjén nyitott meg Budapest legújabb szórakoztatóipari komplexuma, amire egyáltalán nem túlzás a komplexum szót használni.
Elsősorban jogi témákról volt szó a Magyar Franchise Szövetség idei utolsó rendezvényén.
Az egyetlen probléma, hogy Magyarországról több mint ezer kilométert kell utazni érte.
Ismét nyelvvizsga nélkül juthat diplomához több tízezer felsőoktatási hallgató. A kormány ugyanis jövő nyárig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, és az átmeneti intézkedések között a nyelvvizsga-amnesztia is helyet kapott.
Megnyitott a Culinaris új, prémium italokra specializálódott Wine&Spirit kiskereskedelmi egysége a Hegyvidék Bevásárlóközpontban. A budai üzlet különlegessége a nemzetközi és hazai prémium italkínálat legjavának értékesítése, a soft drinkektől egészen az…
Az idei államalapítás ünnepe óta a nagyközönség számára is látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobája, a Szent István-terem. Az azóta eltelt hónapok alatt több mint 35 ezren…
Aki nem tölti ki a VISSZADO-nyilatkozatot, az csak jövőre, az szja bevallásában kérheti a családi adóvisszatérítést.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője