2025. április 19., szombat - Emma

Esemény

A kánikula beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban, nem mindegy azonban, hogy milyen körülmények között tesszük mindezt. Az országos hálózattal rendelkező magyar barkácsáruházlánc, a Praktiker szakértői ezúttal azzal kapcsolatban adnak tippeket, miként varázsolhatjuk kertünket, nyaralónkat vagy akár teraszunkat olyan hellyé, ahol garantált a feltöltődés és egy szimpla hétvége is nyaralásnak tűnhet.

Több százezren mozogtak a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) tavaszi és nyár eleji eseményein, ahol minden korosztály megtalálhatta a kedvére való mozgásformákat. A nordic walking programok a kirándulókat mozgósították, a Kihívás Napján a munkahelyi csapatok döntöttek csúcsot, míg a Szépkorúak Sportfesztiválja rekordlétszámú nyugdíjas résztvevőt vonzott Budapesten. Folytatás ősszel, az Európai Sporthéten és a további programokon!

A SZEnergy Team egyedi fejlesztésű, elektromos meghajtású világrekorder versenyautója lesz megtekinthető Miskolcon a Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben június 16-án. A nagyközönség délután 13 órától csodálhatja meg a magyar fejlesztésű, csepp alakú járművet.

A jubileumi rendezvénysorozatot a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) két évtizede indította útjára: idén október 5-15. között ezúttal a hazai design nagy pillanatait fogják megünnepelni, bemutatva az elmúlt 20 év azon tárgyait és eseményeit, melyek a legnépszerűbbek és amelyek világszerte is ismertté váltak. A BDW idei kurátora Koós Daniella DLA formatervező, designmanager lesz.

Nem csak előétel: A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja. A levesek jótékony hatásairól már a népi gyógyászat is tudott: húslevest főzünk, ha betegek vagyunk vagy ha felmelegednénk a téli hidegben. A leveseknek azonban a fogyókúrában is kiemelt szerep juthat, ám a diétázók sok esetben alulértékelik ezeket a fogásokat.

A rizses módszer többet árt, mint használ. Mindenki tudja, hogy a víz az elektromos szerkezetek halála. A szabadon áramló elektronok a víz vezetőképességének köszönhetően könnyedén rövidzárlatot okozhat. Mégis, az egyik leggyakoribb telefonos probléma a beázás, és a nyári szezonban sokakkal megtörténik ez a szerencsétlenség. A probléma orvosolásával kapcsolatban rengeteg homemade-módszer és káros tévhit kering az interneten.

Miért nincs egy napos matrica? A www.autopalyamatrica.hu oldalhoz érkező ügyfélvisszajelzések alapján igény bőven lenne rá nem csak a magyarok, de a külföldiek esetében is. A jelenleg érvényben lévő legrövidebb időtartamra heti - azaz 10 napos autópálya-matrica - Magyarország összes fizetős útszakaszára érvényes a megjelölt kezdő, vagy a vásárlás napjától összesen 10 egymást követő naptári napra, a 10. nap 24. órájáig. Ha valaki csak rövidebb időszakra használná az autópályát, jogosan mérgelődik, hogy miért nincs kevesebb napra olcsóbb autópálya-matrica Magyarországon?

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Húsvét az Egri várban, 2025. április 19-21.

Húsvét az Egri várban, 2025. április 19-21.

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2025. április 18-21.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2025. április 18-21.

More details
Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

More details
6000 négyzetméteres mitikus világ a Millenárison

6000 négyzetméteres mitikus világ a Millenárison

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
Különleges programokkal vár a Bükk

Különleges programokkal vár a Bükk

More details
Vár a Bükki Nemzeti Park legújabb bemutatóhelye, a Szeleta Park

Vár a Bükki Nemzeti Park legújabb bemutatóhelye, a Szeleta Park

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője