2026. március 19., csütörtök - József

Esemény

Egy tanácsadó cég, az Aaron Allen & Associates előrejelzése szerint világszerte az éttermek 10 százaléka fog eltűnni a koronavírus-válság miatt, további 20 százalék pedig komoly átalakuláson megy majd keresztül – írja a portfolio.hu.

Az idén az autóiparban tapasztalt, március és május közötti csökkentett termelés megváltoztathatja a szokványos görbe alakulását 2020-ban, a lemaradást behozandó, aktívabb nyári hónapokat eredményezve.

Ennek értelmében, a meghatározott területen kívül eső VII. kerületi üzletek és vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. De azok is csak külön engedéllyel.

Heller Ágnes filozófus halálának első évfordulója alkalmából emlékkövet állítanak fel a balatonfüredi zsidó temetőben és emlékparkot avatnak a tiszteletére.

A vállalkozói életforma egyre vonzóbb a fiatalok körében, de sokaknak nincs ötlete, milyen vállalkozást indítsanak. Szerencsére ma már rengeteg szakmai képzés van, melyek elvégzése után viszonylag gyorsan, jelentős befektetés nélkül, akár egyedül is el lehet indítani egy vállalkozást.

Jövő héten startol a Balatoni Szövetség (BSZ) Kék Hullám Zászló strandminősítése.

Új medvekifutót és -házat, valamint rénszarvas- és guanakókifutót adtak át a Veszprémi Állatkertben csütörtökön. Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadón kiemelte: az állatkert Veszprém legnagyobb turisztikai attrakciója, amelyet évente négyszázezren keresnek fel.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője