2026. március 19., csütörtök - József

Esemény

Egy 007-es maraton soha nem volt még egyszerűbb: az HBO úgy döntött, a nemrég elhunyt Sean Connery emlékének tisztelegve felteszi az HBO Go-ra az összes James Bond-filmet.

November 17-én, a koraszülöttek világnapján a korábban érkező babákat, az inkubátor mellett álló szülőket és azokat a kórházban dolgozó orvosokat, ápolókat ünnepeljük, akik oroszlánrészt vállalnak a küzdelemben.

A Nemzeti Filmintézet Filmio nevű szolgáltatásában klasszikus, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.

Mindenki tudja, hogy a homoktövis egészséges. De tudod azt is, milyen hatása van ennek a szuper gyümölcsnek, hogyan kell megenni, és egyáltalán milyen az íze?

Budapest agglomerációjába és a Velencei-tó környékére szállít prémium-kovászoskenyeret és -pékárut egy házaspár – a karanténban fogant ötlet pedig nem csak világjárvány esetén aktuális.

Azért, hogy télen is egészséges legyen a lakás levegője, rendszeresen ajánlott szellőztetni. Ám nem mindegy, hogy mikor és hogyan végezzük. A szellőztetéssel sokat tehetünk az egészségünkért.

Ahogy az idő egyre hűvösebb lesz és a karácsony is egyre közelebb van már, megjelennek az utcai árusok kínálatában a különböző forró italok.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője