2026. március 19., csütörtök - József

Esemény

A koronavírus-járvány rengeteg vállalatnak felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy érdemes visszatérni s közelebbi, hazai vagy kontinensen belüli terméket vásárolni.

Mint arról az Origo is beszámolt, december 1-én összeomlott a Puerto Rico-i híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópja. A katasztrófa nagy csapást jelentett a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutattak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után.

Saját fejlesztésű, országosan egyedülálló interaktív elemekkel, okostükörrel és zenélő paddal bővül a gyulai Erkel Ferenc Emlékház kiállítása a Kubinyi-programból elnyert nyolcmillió forintos támogatásból – közölte Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője.

December végén elindultak az utolsó OKJ-s képzések, de néhány képzésre a szabad helyek erejéig még be lehet csatlakozni. Szűkebb lett a kínálat, sok képzésre már egyáltalán nem lehet jelentkezni, illetve több városban már a decemberi tanfolyamok sem indultak el.

Úgy tervezik, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program összes beruházása elkészül a jövő év végéig.

Autópályák, parkolók felszedve; megemelt toronyházak közt lebegő kapszulák közlekednek; alant a természet újrakolonializálja az emberi tevékenység egykori nyomait – bemutatjuk a malajziai O2DA építésziroda City of Tomorrow koncepcióját.

Új szabály az autópályák használatában.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője