2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

Nem könnyű ma helyt állni az idősotthonok és szociális intézmények dolgozóinak. A koronavírus-járvány (Covid-19) idején elengedhetetlenül nagy hangsúlyt kell helyezni a higiéniára a mindennapos mosási és takarítási munkálatok során.

A mai Magyarország első állandó színtársulata 1823. augusztus 24-én kezdte meg működését Miskolc városában, a Déryné utcában, a teátrum mai épületének szomszédságában.

Megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve lehet márciustól motoros jogosítványt szerezni. Az óraszám nem fog emelkedni, viszont a vezetéstechnikára nagyobb hangsúlyt fektetnek – erről beszélt a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont felügyeleti és módszertani igazgatója az InfoRádiónak.

Jövő tavasszal kezdik el a Dél-budai Centrumkórház építését. A szuperkórház 223 ezer négyzetméter alapterületen épül, és 1,2 millió embert lát majd el. Az égésplasztika kivételével valamennyi egészségügyi ellátás biztosított lesz az intézményben.

A főváros tízezer antigén gyorstesztet ajánl fel a budapesti polgárok ingyenes, önkéntes koronavírus-szűrésére. Két helyszínen, február 18–27. között végzik el a tesztet, amelynek eredményét 30 percen belül megtudhatják a jelentkezők.

Csinálja praktikusan a nyílászáró cserét és cseréltesse "A+", vagy magasabb kategóriájú, kiváló minőségű nyílászárókra a régit teljes körű helyreállítási munkálatokkal, vagy akár teljes otthonfelújítással egyben.

Az oldal specialitása, hogy ki-ki a saját tempójában tanulhat a videókkal. Mesterséges intelligencia kurzussal, informatika érettségi felkészítővel és Python programozás oktatóvideókkal indul Magyarország legújabb e-learning oldala, az eduking.hu.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője