2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

A következő napokban várható tartós hőség miatt szombattól hőségriasztást adott ki Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Összeállították a 2021-es nyár legnépszerűbb fiús és lányos játékainak toplistáját. A közel 1300 szülő véleménye alapján kialakult rangsor élén buborékfújó fűnyíró és egy síró babafigura áll. Ugyanakkor mellettük töretlen az érdeklődés a szabadtéri játékok, csúszdák, hinták és labdák iránt is.

Tizenhat produkcióval készül a Debreceni Csokonai Színház a 2021/22-es évadra, amelyből öt (Magyar Elektra, Az öreg hölgy látogatása, Toldi, Edmond, Finálé) már a pandémia idején elkészült, egynek (Óz, a csodák csodája) a bemutatója pedig augusztusban lesz. A próbák jelenleg is tartanak.

Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről ismert Grapoila.

2021-ben 18. alkalommal rendezi meg a Budapest Design Weeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT).

A Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában 2022 elején megnyíló attrakció az első teljes egészében franchise-konstrukcióban megvalósuló Madame Tussauds lesz, a jogtulajdonos Merlin Entertainments és a turisztikai fejlesztést megvalósító Dorottya Experience Kft. közötti megállapodás alapján.

A Magyar Turisztikai Ügynökség az ismert dj-vel, Lotfi Begivel közösen videoklipet készített George Ezra Budapest című dalát feldolgozva, amely a Labdarúgó Európa-bajnokság apropóján mutatja be a fővárost.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője