2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Esemény

Az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet által működtetett Vadonleső Program 7 éve indította el az Év Emlőse kezdeményezést, melynek célja kiemelten foglalkozni egy, Magyarországon is előforduló emlősfajjal – hangsúlyozva az állat védelmének fontosságát és megismertetni fajtája tulajdonságait.

Egy női katona, név szerint Ecaterina Teodoroiu arcképvel jelenik meg idén a Román Nemzeti Bank legújabb, húsz lejes bankjegye. A megjelnés pedig azért meghatározó, mert konkrét női portré most lesz először látható a román bankjegyeken.

Totális paradigmaváltást hozott munkafronton a világjárvány. A helyzetet számos vállalat arra használja fel, hogy hasznosabbá, élvezetesebbé és értékesebbé tegye munkavállalóinak azt a tevékenységet, amellyel életük harmadát töltik el.

Az esemény célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók.

Megoszlanak a szakmai vélemények arról, hogy pontosan hány éves kortól érdemes angolt tanulnia a gyerekeknek, de nagy általánosságban azzal mindenki egyetért, hogy iskolai környezetben legkésőbb 10 éves korig szabad várni vele.

A TriGranit fejlesztésében épülő Millennium Gardens az akadálymentességet vizsgáló Access4you arany fokozatú minősítését érte el a projekt kiviteli tervei alapján  - értesült az OGH hírügynökség.

280 millió forintból Balatoni Kulináris Műhelyt alakít ki a leendő szakácsok, vendéglői felszolgálók, cukrászok korszerű képzése érdekében a Siófoki Szakképzési Centrum (SSZC) Krúdy Gyula Gimnáziuma és az SSZC ernyője alá tartozó marcali Hikman Béla Szakképző Iskola.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője