2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Esemény

A Libri 2022-ben is véleményvezérek, az olvasók, valamint egy szakmai zsűri segítségével adja át a Libri irodalmi díjakat. A 2016-ban alapított elismerés és kampánya tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra, illetve azok szerzőire hívja fel az olvasóközönség figyelmét. Március végétől a közönség is szavazhat a döntős művekre, és ezáltal a kortárs magyar irodalomra.

A brit szigetország afrokaribi közösségének új generációja üde hangzásokkal rázta fel a londoni jazzéletet az elmúlt években. Ebből a pezsgő kulturális közegből indult világhódító útjára a szaxofonos Nubya Garcia, akinek afrikai gyökereit, a modern jazz elemeit és elektronikus hatásokat elegyítő zenéje a szakma lelkesedését és a közönség rajongását egyaránt kivívta.

Őrült tempóban közelít a nyári vakáció, így a táborok kiválasztása is felkerült a szülők teendőinek listájára. Idén a klasszikus táborok mellett több különleges és extrém vakációs program is fogadja a bevállalós gyerekeket, a Táborfigyelő vezetőjétől kérdeztük, mik az idei nyár újdonságai.

A Kecskeméti Vadaskert a hazai vadállomány bemutatására jött létre, de a 2000-es évek óta egyre több fejlesztés történik a területen.

Közép-ázsiai gímszarvas bika érkezett a Miskolci Állatkertbe, olvasható a város Polgármesteri Hivatalának közleményében.

Bosch művészete minden próbát kiállt, elismerése minden korszakot túlélt, csekély számú fennmaradt alkotása előtt évente milliók tolonganak a világ legrangosabb múzeumaiban – mondta el a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel szombattól látható kiállításának pénteki ünnepélyes megnyitóján a köztársasági elnök.

Manapság egyre nagyobb a speciális étkezési igényeknek megfelelő, de minőségi és finom termékeket vásárlók száma.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője