2026. június 30., kedd - Pál

Ősszel a fák levelei festik színesre a tájat országszerte, mi pedig most a teljesség igénye nélkül megpróbáltuk összeszedni hazánk legvarázslatosabb kirándulóhelyeit a következő hónapokra.
Már ötödik éve folyamatosan megépítik Lengyelország téli fővárosában az úgynevezett hólabirintust. Idén nemcsak ezt, hanem szánkópályát vagy egy piramist is ki lehet próbálni. Mini állatkert is várja a látogatókat.
Vannak államok, amelyekről egyáltalán nem esik szó, pedig koronavírussal ezek népessége a legnagyobb arányban fertőzött.
Tíz híres balatoni étterem séfje süt-főz azoknak a családoknak, akik ellátogatnak a balatonfüredi GasztroPiknikre február utolsó napján.
Eger kiemelkedő teljesítménye jól ismert a belföldi turizmusban. A város évről-évre megdönti korábbi rekordjait, lenyűgözve ezzel mind a helyben élőket, mind a hazai turisztikai szektor szakembereit. 2020-ban méltó módon ünnepeljük…
Egy tanulmány eredményei alapján kijelenthető, hogy azok az emberek, akik tengerek, óceánok közelében élnek sokkal jobb egészségnek örvendenek szárazföldi társaiknál.
Ha a vasárnapi ebédre gondolunk legtöbbünknek valószínűleg a húsleves és a rántott hús jut eszébe. Nem véletlen, hiszen a magyar konyhának egyik alapvető elemévé vált a panírozott hússzelet. Ha kimozdulnánk…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője