2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

Történeti látványtárat alakítanak ki a szegedi Vármúzeum emeleti terében, a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyen a helytörténeti gyűjtemény műtárgyait fogják bemutatni – tájékoztatott az intézmény sajtóreferense.
Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító…
Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is, június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Tájékoztatjuk Horgásztársainkat, hogy a mai naptól a MOHOSZ HORINFO online rendszerében már nem csak a K&H Széchenyi Pihenőkártyájával (SZÉP kártya), hanem az OTP és az MKB SZÉP kártyáival is, az…
A tavalyi év tanulságai alapján egyértelmű hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat – hangsúlyozta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.
Nagy-Britanniában a menetrend szerint hétfőn lazították tovább a covid-járvány elleni rendelkezéseket. Kinyitottak a pubok és éttermek belterei, a sporteseményekre visszaengedik a nézők egy részét. És: lehet ölelkezni, amiről a BBC…
Átlagosan 25 százalékos a visszaesés, de az előzenei fellépéseknél 47 százalékos a zuhanás.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Tartalom galéria

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője