2025. augusztus 25., hétfő - Lajos

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

A koronavírus-járvány miatt, a tavalyi tanévben bevezetett digitális tanrend mély nyomott hagyott a társadalomban. A HelloVidéknek nyilatkozó szülők és pedagógusok többnyire attól tartanak, hogy a 2020/2021-es tanévet is részben digitális…
Hazánkban a lakóépületek 13%-a ipari panel technológiával készült a 60-as és 80-as évek között. Azon túl, hogy a bennük lakó több mint 1,1 millió ember mindennapi hangulatára is hatással vannak…
Azon kívül, hogy kismértékben növekedtek az alkuk, és szerényebb az érdeklődés a panellakások iránt, nem igazán hozott változást a Covid-19 a kelet-pesti külső kerületek ingatlanpiacán. A szakértő a jelen helyzet…
Sem tűzijáték, sem fényjáték nem várja majd az újévet köszöntőket idén a cseh fővárosban. Az önkormányzat takarékossági okokra hivatkozva törli a szokásos attrakciót. A koronavírus-járvány okozta bevételkiesés 12-15 milliárd koronára,…
Ai Weiwei 1957-ben született kínai civil aktivista és művész. Ő volt az, aki több hónapi nyomozása után kiderítette, hogy a 2008-ban bekövetkezett tragédiában, a szecsuani földrengésben miért is “kellett” ötezer…
Ősszel megtartja elmaradt bemutatóit és új előadásokkal is készül a Kolibri Színház, amely a szeptember 5-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2020-2021-es évadát.
Már a tavalyi év sem alakult igazán jól a dél-pesti régió ingatlanpiacán, így aztán nem meglepő, hogy ereszkednek az ingatlanárak, legfőképpen a panellakásoknál. Eközben a járványhelyzet bizonytalansága miatt mindenki a…

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője