2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Bár az évi rendes top 10-es nyári balatoni úticélok között általában nem is szerepel, ezt mi csöppet sem bánjuk! Évtizedek óta azért drukkolunk, hogy minél tovább megmaradhasson ilyen szellősnek, tisztának…
Egész nyáron közlekednek majd a nosztalgiajáratok a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint júniustól a 2-es villamos vonalán az N2-es, vasárnaponként a 19-es villamos vonalán,…
Két projekt keretében a többgenerációs családok számára alakítanak ki új attrakciót, illetve végeznek szolgáltatásbővítést Bükfürdőn és környékén. Mindkét projekt megvalósításában a Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumi partnerként vesz részt. A Bük…
A hazai természetes fürdőhelyek zöme kiváló minősítést kapott – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az összesítés szerint a 2018-ban üzemelő 253 fürdőhelyről nagyon pozitív a kép; az értékeléshez szükséges…
Még ebben az évben folytatódhat a Diósgyőri vár felújítása, amely az egyik legfontosabb eleme a Nemzeti Kastély- és Várprogramnak. "A Diósgyőri várnál már túl vagyunk egy kiemelkedően jól sikerült első…
Letették az új Szaunavilág alapkövét a Zalakarosi fürdőben, ahol a Gyógycentrum rekonstrukciója után is folytatódnak a fejlesztések. A tervek szerint 2019 végére birtokba vehetik a vendégek a kétszintes Szaunavilágot, ahol…
A Ráday utcai ibis Budapest Centrumban a yesyes zenekar és Myra Monoka koncertjével debütált Magyarországon a szállodamárka új programja. Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek…

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője