2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

Meghosszabbítja országos fotópályázatát a Budakeszi Vadaspark, a két kategóriában és négy témakörben elkészült fotókat május 30-ig lehet beküldeni – közölte az intézmény. A Budakeszi Vadaspark fotópályázatán a résztvevők az ébredő…
Az ezredforduló óta az elektronikus zenében óriási változások történtek. Miközben a táncparkett helyett sokkal inkább műélvezetre és hallgatásra szánt alkotások kerültek előtérbe, a több mint háromszáz irányzatot magába foglaló zenei…
Megjelent a hatodik TOP 50-es kiadvány, melyben – a magyar turizmus alakulására legerősebb hatást gyakorló személyek mellett – először mutatjuk be azokat a fiatalokat is, akik a szakma kiválóságai voltak…
Több mint 6 ezerrel nőtt a naponta átlagosan adásba kerülő reklámok száma az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami azt jelenti, hogy 35 ezer reklámfilmet sugároztak naponta a…
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Targoncakupa nevű ügyességi versenyt a hazai targoncások körében. A technikás, ugyanakkor játékos feladványokkal idén mintegy 250 magyar szakember – köztük 8 nő birkózik meg. De…
Haszonállat-szépségversenyt rendeznek az alföldön. Mintegy 50 állatfajta közül választják ki Magyarország legszebb haszonállatait május 9-én az Alföldi Állattenyésztési Napokon, Hódmezővásárhelyen. A legszebb Holstein fríz tulajdonosa 2 millió forintot kap.  26.…
Bizony nem egyszerű felnőtt fejjel, család vagy munka mellett tanulni, ám, ha jobb fizetésre, vagy a tudás örömére vágysz, azért áldozatokat kell hozni. Szerencsére tanulási praktikák széles garmadája áll sorban…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője