2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

Októberben nyílik a McDonald's első olyan hazai egysége, amely már a Jövő Élménye koncepció szerint működik. Először a fővárosi Vörösvári úti éttermet alakítja át. A lánc áprilisban jelentette be, hogy…
Kevés olyan nemzetközi cég van, ahol úgy támogatnak segélyszervezeteket, hogy a támogatás mértéke a munkatársak kitartásán és elszántságán múlik. Büszkeséggel tölt el minket, hogy egy ilyen modern gondolkodású cégnél dolgozhatunk…
A felújítási munkálatokat egy time-laps kamera rögzíti, amely segítségével hamarosan, a látogatók is bepillantást nyerhetnek, hogy mi történik a kulisszák mögött. Addig is egy rajzos video szemlélteti, hogy mire is…
A nyarak mindig a legforgalmasabb időszakok közé tartoznak a gyorséttermekben, a fiatalok pedig egyre csökkenő számban jelentkeznek az ilyen típusú munkákra, így a Citi után most a McDonald's is beállt…
A Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. - folytatva gasztroprogramját - a Zalaerdő Zrt.-vel karöltve keresi Zalakaros kedvenc vadételét. A versenyre benevezőknek nincs más dolguk, mint a lenti elérhetőségek valamelyikére elküldeni vadételük…
Szeretné kifejezni szeretetét és megbecsülését férje, élettársa vagy barátja felé? A 2017-ben nagy népszerűségnek örvendő SAMSUNG Ultra HD Smart LED televízióval biztosan sikerül!Kiváló képminőség a 4K felbontásnak köszönhetően, élénk színek,…
Mi az az ajándék, ami még szebbé tesz egy szép nőt? És Mi az, ami leveszi a házimunka terhét? Két ajándékötletünkkel ehhez adunk segítséget Valentin-napra férfiolvasóink számára, hogy az idei…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője