2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

2016. július 1-3-ig kilencedik alkalommal veszik birtokba Győr belvárosát a mosolygós gyerekek. Ide várják vaz ország összes Gyuriját, Zsófiját, Petijét, Zsuzsiját, azaz minden gyerkőcöt a négy folyó városába, Győrbe. A…
Hajdúsági ízek fesztiválja várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón a három napos rendezvény idején. Hajdúszoboszló, mint hajdúváros, e rendezvény keretében szeretné, megismertetni a látogatókat a hagyományos hajdúsági ételekkel eredeti és modern receptek…
Az ingyenesen látogatható KeszthelyFest zenei, családi és kulturális fesztivál első alkalommal kerül megrendezésre, nem mindennapi környezetben Keszthelyen. A szervezők minden korosztályra gondoltak: a Festetics Kastély parkjában lovas és huszárprogramokkal, régmúlt…
Az előzetes tervek alapján idén is sztárparádé várható a 2016. július 1-3. között az Aranyszöm Rendezvényház udvarán megtartandó  XIII. Homokháti Sokadalom és VII. Dél-alföldi Rétesfesztiválon. A mórahalmi nyár programkínálatában idén…
A 2016 évi Suzuki Balaton-átúszás a kedvező idő esetén 2016. július 2-án szombaton kerül megrendezésre Hagyomány már, hogy az 5.2 km-t a révfülöpi kikötőből indulva, a balatonboglári Platán strandra érkezve…
A Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. Programjai minden korosztály számára remek kikapcsolódást jelentenek. Szeretettel várjuk a legkisebbektől kezdve a dédiig az egész családot! A gyerekek a programok mellett…
A visegrádi csoport hozzá kíván járulni az európai biztonsági architektúra kiépüléséhez, amely hatékony, a feladatokat felosztó és egymást kölcsönösen segítő együttműködésen és koordináción alapul a létező európai és transzatlanti intézmények…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője