2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

Húsvét alkalából megrendezésre kerül az első Siófoki Húsvéti Nyuladalom 2016. március 25-28. között Siófokon! A 4 napos fesztivál alatt számos színes programmal várjuk a látogatókat. Kiemelt szerepet kapnak a gyermekprogramok,…
A magyar „táncházas” népzene sokak számára jelentette a folklórral való nagy találkozást a hetvenes és nyolcvanas években. Az akkori „táncházalók” azóta idősebbek lettek, ám egykori élményeiket szívesen megosztanák gyermekeikkel, unokáikkal.…
Hímes tojás és locsolkodás, komatál és locsolóbál, bensőséges ünneplés és tavaszköszöntő virgonckodás, nyuszi a tanyán és nyuszi a kézműves udvarban – mindezekkel a szentendrei Skanzenben várják a vendégeket. A régi,…
Március 21. és 24. között Idén hat Lázár Ervin-mesét, öt vendég- és egy Budapest bábszínházi produkciót láthatnak az érdeklődők, és sor kerül egy szakmai napra is, amelynek keretében a színházi…
Boomerang Nyuszi Expressz indul a Nyugati pályaudvarról 11:00 órakor a Vasúttörténeti Parkba, ahol húsvéti programok várják a csemetéket: A Nyuszi kereső játék során a Parkban elrejtett, fából készült nyuszi figurákat…
Hollókőn idén sem marad Nő szárazon! 2016. március 26. és 28. között folyamatos program várja a bájos ékszerdoboz faluba látogatókat, ahol az Ófalu parasztházai és köves utcája visszarepítenek minket az…
Több mint 20 budapesti helyszínen tartanak felolvasást kortárs és 20. századi alkotók műveiből március 31-én az Irodalom éjszakáján. A helyszíneken ismert előadóművészek - köztük Kulka János, Szacsvay László és Haumann…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője