2026. május 2., szombat - Zsigmond

Archívum

A harmadik alkalommal megrendezett, már-már balatonszárszói hagyománynak számító Szárszói Halfőző Versenyt idén június 2-án, szombaton tartják meg a város Központi strandján. Várjuk a történelmi Magyarország minden térségéből azokat, akik méltóan képviselik…
A „Kék Madár Alapítvány a beteg gyermekekért” küldetése a gondoskodás, a segíteni- és tenni akarás, és az egymásnak adható legnagyobb és legfontosabb dolog: a szeretet. Azokon segíteni, akik a legrászorultabbak,…
Az idei évben 2018. június 2-án lesz a Bodzavirág Fesztivál Fertőbozon. Fertőboz nevét a bodzáról kapta. A hagyományos bodzaünnepen néptáncbemutatók, gyerekjátszóház, koncertek és bodzabál várja az érdeklődőket.
A Hetényi Talicskaolimpia elnevezésű nemzetközi talicskatoló versenyt 2001-ben rendeztük meg először Hosszúhetényben A helyi önkormányzat, és intézménye a Nemes János Általános Művelődési Központ meghívására ebben az évben találkoztak először a…
A német túraautó-bajnokság, vagy ismertebb nevén DTM az autói, a versenyzői és a hangulata miatt tud olyan izgalmas lenni, hogy néhány éve elhagyta az anyaországot, és a nagy európai pályákon…
Tölts velünk egy napot az Arborétumban idén is! Az Arbofeszt idén 6. alkalommal várja a családokat, fiatalokat és örökfiatalokat egy jó hangulatú, lombok alatti egy napos fesztiválra. A Gödöllői Arborétum…
Siófok, Balatonalmádi, Tihany, Tapolca és Balatonfüred. Ezek lesznek idén a BALATON CLASSiC fő állomásai. Az útvonal talán hasonló de a feladatok és a „betét-program” más lesz, hiszen eleven-ek leszünk:) A…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője