2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Archívum

Ez az a hét, amely során kutathatjuk a falakat borító sűrű omladékot, leáshatunk a pincékbe, feltárhatjuk a vár udvarait. Évről évre újabb tudással gazdagodhatunk Szádvár egykori képéről, rejtélyes múltjáról, életéről…
Medgyesegyházán századunk első felére vezethető vissza a dinnye termesztésének hagyománya. Mára a városban e gyümölcs termelése vált a vezető mezőgazdasági ággá. Az ország dinnyetermésének 60%-át adja a település és környéke,…
A XI. Vármeeting Nemzetközi Motoros Találkozó és Rockfesztivál 2017. augusztus 4-6-ig várja a lóerők és a rock kedvelőit a sárvári vár falai közé. Az idén 16 éves motoros találkozó és…
A Balatonlellei Borhét Villáműző Szent Donátnak, a szőlőhegyek védőszentjének tiszteletére rendezik meg a lellei szőlősgazdák minden év augusztusában. Idén Balatonlellei Borhete t2017. július 28 -augusztus 6. között kerül megrendezésre. Minden…
2016-ban több mint 240 autó és motorkerékpár vett részt a rendezvényen és 1800 körüli látogató volt kíváncsi a járműveike!  A 8. Szovjet (és Szoci) Jármű Túratalálkozó négy napos rendezvény zárónapjaként kerül…
Augusztus első hétvégéjén, immár második alkalommal kerekedik igazi zenei és gasztronómiai kavalkád Zamárdiban, közvetlenül a Balaton-parton. Ez a Balaton legnagyobb ingyenes gasztrofesztiválja. Négy napon át utcazenészek, koncertek, street food autók,…
A tavalyi év után ismét találkozhatunk kedvenc nyári italunkkal a ►FRÖCCSel! Gyere el augusztusban a Kincsem Parkba, ha szereted a sajtos-tejfölöst vagy a hosszúlépést, mert újra hömpölyög a kisfröccs, nagyfröccs,…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője