2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Archívum

Idén is lesz Régészet Napja, méghozzá országszerte több mint 20 városban! Idén pedig a régi-új, kisebb vagy nagyobb közösségeket veszik górcső alá – természetesen szigorúan régészeti módszerekkel. A résztvevő múzeumok, örökségvédelmi intézmények…
A Falvak Éjszakája kiemelt feladata és célja, hogy tartalmas és hasznos időtöltést biztosítson minden korosztály számára! Hagyományaink ápolását nem lehet elég korán elkezdeni, abba úgymond bele kell születni! A szülőké…
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is” – idézhetnénk Janikovszky Éva után szabadon, hogy május utolsó vasárnapján a gyerekeké a Müpa. Számtalan koncert, ismeretterjesztő és kreatív foglalkozás, versenyek, és meglepetés…
Kaland az időben, „történelmesdi” kicsiknek és nagyobbacskáknak, Vitézi próba, Gárdonyi-kuckó, solymászbemutató, történelmi játszóházak, várműhely, kézműves foglalkozások szórakoztatják a legkisebb múzeumlátogatókat 2017. május 27-én az Egri várban. Érdemes lesz egy nagyszerű…
Harmadszorra kerül megrendezésre a a veszprémi Autó, Motor Kiállítás, melyet hagyományosan Gyermeknapra tettek. Főként új autó és motor márkakereskedők várják az érdeklődőket,ahol lehetőség van kipróbálni modelljeiket. Az eseményen képviselik magukat…
Idén harmadjára kerül megrendezésre a Serfőző rendezvények szezonnyitó sörfesztiválja, Budapest egyik új színfoltjának és közösségi negyedének számító Corvin Sétányon. A négy napon át tartó rendezvényen a magyar kézműves sörök mellett…
Szeretettel várnak a szervezők minden kedves érdeklõdõt, kicsiket és nagyokat  2017. május 27-28-án a Budapesten, a Millenáris Parkban megrendezésre kerülő PlayKID-Minimax Gyermeknapon! További részletekért érdemes ellátogatni a www.playkid.hu weboldalra, de…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője