2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Eros Ramazzotti „PERFETTO” címre keresztelt turnéja keretén belül Budapestre látogat, és 2016. december 12-én a BudapestAréna színpadán koncertezik. A tavalyi album dalait, valamint a legnagyobb slágereket hallgathatják meg a rajongók.…
Aki nem akart túl sokat költeni a téli sporteszközök beszerzésére, azokat is várják szombaton a Miskolci Ifjúsági Ház síbörzéjére. A téli sporteszközök csere-beréjén a futó és sikló lecek és bakancsok…
Családias verseny, összejövetel, ahol együtt, közösen lehet várni a karácsonyt, egy kis bejgli sütéssel és futással egybekötve. Minden korosztályt várnak szeretettel, kicsiket és nagyokat egyaránt. Felnőtteknek ajánlják a hosszabb 5000…
December 18-án, 10.00 órai kezdettel új workshopot indítanak. A képen látható karácsonyfát csokoládéból készítik el. Feheér-, tej- vagy étcsokiból lehet majd választani. "Megmutatjuk hogyan kell temperálni és formázni, sablont viszünk…
Idén is megrendezésre kerül az angol-szász sportok integrált szabadidősport fesztiválja, azaz a Winners’ Day. Ráadásul a közelgő Karácsony okán az ajándék sem maradhat el. Az esemény célja, hogy ép és…
A Magyarok Karácsonya a Magyar Nemzet jelképes, közös karácsonya. A rendezvény évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését. Az…
A tőketerebesi kastélyban nagy a készülődés Karácsonyra. Mindenki nagyon izgatott, ki a virágokat rendezi vázákba, ki a konyhán sürgölődik. Terítik az asztalokat, gyújtják a fényeket. A kivilágított kastély távolról csillogó…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője