2025. december 6., szombat - Miklós

Archívum

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) Employer Branding Tagozata a hazai munkáltatói márkaépítés izgalmas és új szakterületének hazai intézményi formálója, továbbá az Employer Branding Award létrehozója. Az MPRSZ harmadik alkalommal…
A hazai e-kereskedelemben már kimutatható a fekete péntek hatása, a hagyományos üzletek forgalmában ugyanakkor még nincs olyan nagy súlya Magyarországon, hogy számszerűsíteni lehessen - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi…
Egyedülálló művészeti esemény színhelye volt október végén a Kálvin Square irodaház: az épület homlokzatán, mint rendhagyó, függőleges színpadon, köteleken a levegőben függeszkedő táncosok mutattak be egy vertikális táncelőadást a 26.…
A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei is részt vesznek a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi rendezvények biztosításában a fővárosban, a Vörösmarty téren, valamint a Szent István-bazilikánál. TEK felirattal ellátott, páncélozott harcjármű…
Újfajta szerepvállalásba kezd Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnőnk. Miklósa Erika énekes karrierje mellettfutott már New York-i maratont, vett részt fogathajtásban is, de most igazi újdonságként lóháton játssza el a szenvedélyes…
Egyre több cég dönt úgy, hogy idén nem rendez karácsonyi bulit a dolgozók számára, de még azok is, akik az éves rendezvény megtartása mellett döntenek, az alkoholt valószínűleg kihúzzák a…
Idén Tökölről érkezik az ország karácsonyfája, amit pénteken állítanak fel Budapesten, a Kossuth téren. A mintegy 20 méter magas, 63 centiméteres törzsátmérőjű, több tonnás ezüstfenyőt egy nyugdíjas házaspár ajánlotta fel…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Mozgó Múzeum – fénybusszal Budapesten

Mozgó Múzeum – fénybusszal Budapesten

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

Találkozás a Mikulással a Fővárosi Állat- és Növénykertben, 2025. december 6.

More details
Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

Adventi hétvégék a Millenárison, 2025. december 6. és 13.

More details
Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

Figyelem, felvétel! Élőzenés hiphop beatmaking & szövegíró workshop, 2025. december 7.

More details
Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban, 2025. december 31.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője