2024. május 17., péntek - Paszkál
Állásbörzét tart a Fővárosi Kormányhivatal XX. kerületi hivatala április 21-én, pénteken 9 és 12 óra között a Csili Művelődési Központ színháztermében. Várják mindazokat, akik munkát keresnek, illetve segítséget szeretnének kapni a munkakereséshez. A börzén olyan nagy cégek képviseltetik magukat, mint például a Tesco, OBI, IKEA.
A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár.
2017. április 22-én 19-23 óra között éjszakai kalandozások várják az érdeklődket a Diósgyőri várban. A gyertyafényes sétákon különböző korok lovagjait és sárkányait idézik meg, akik arról mesélnek, hogy a hit és az akarat minden időben legyőzi a gonoszt. Továbbbi színes, sárkányos programokkal várják a látogatókat!
A zene egy csodálatos eszköz, amelynek segítségével az emberi társadalom, a természet és a bolygó számára is fenntartható és tisztességes világkép követésére irányítja a figyelmet és arra, hogy megtaláljuk azt az utat, amely egy szebb jövőbe vezet bennünket. Érdemes csatlakozni ezért az "Énekelj a földért" eseményhez 2017. április 21-22-én.
Magyarországi Tájházak Szövetsége felhívást tesz közzé az 5. TÁJHÁZAK NAPJA programjához történő csatlakozásra, melyet 2017. április 22-23-án tartunk. Idén is alkalmat kívánunk teremteni arra, hogy tájházaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek.
Szent György-napi Kihajtási Ünnep- Kézműves Vásár- Világörökségünk a Puszta Napja A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Találkozzon a Hortobágy pásztoraival, ünnepelje velük együtt a tavasz érkezését!
2017. április 22-én tekeredik a rétes újra Tápióságon, a V. Tápiósági Rétessütő és `Halat, mi jó falat` Fesztiválon! A most már hagyományosnak mondható eseményt ötödik alkalommal rendezik meg Tápióságon. Egész napos programok a gasztronómia jegyében, főételtől a desszertig. Ingyenes játszóház és ugrálóvár, kézműves foglalkozások és vásár.
|
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…