2024. május 17., péntek - Paszkál
2017. július 8-9. között vidám zenés gasztro hétvégére várjuk az érdeklődőket Gyenesdiásra, a halpiacra, ahol keszeg sütéssel, zenés táncos programokkal, kisebb természeti kincsekkel, érdekességekkel, játékokkal, kézműves foglalkozással várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Irány a Keszegfesztivál!
A Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. Programjai minden korosztály számára remek kikapcsolódást jelentenek. Szeretettel várják a legkisebbektől kezdve a dédiig az egész családot! A gyerekek a programok mellett egész napos játszóházban, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.
A Szegedi Szabadtéri Játékok Magyarország legnagyobb szabadtéri színháza, a szegedi Dóm téren nyaranta megrendezésre kerülő opera, próza, hangverseny és daljáték előadások sorozata: az Álarcosbáltól a Nyomorultakig terjedő repertoárral. A szokásosnál hosszabb, jubileumi évad és több előadás várja a közönséget.
Hajdúszoboszló, mint hajdúváros, e rendezvény keretében szeretné, megismertetni a látogatókat a hagyományos hajdúsági ételekkel eredeti és modern receptek alapján elkészítve és felkínálva a helyi vendéglátók által. A fesztivál keretében kiemelt szerepet kap a gasztronómia, amelyet a változatos program kínálat tesz teljessé.
Balatonfüred festői díszletei között kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál, melynek gitár koncertjei évről évre szórakoztatják a füredi közönséget. A balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál egy hete alatt a gitárzenéé a főszerep a városban.Minden érdeklődőt szertetettel várnak!
Idén is megrendezésre kerül Balatonfüreden a Balatoni Hal- és Borünnep a Tagore sétányon. Négy napon keresztül kóstolhatjátok a pincészetek palackjaiból a finom borokat, de ha ez nem lenne elég, akkor koncentrálhattok a másik főszereplő, a halra is. Természetesen a kulináris élvezetek mellett változatos programokkal is készülnek a szervezők.
A többnapos rendezvény során szórakoztató és kulturális programokkal várják a Bogácsra látogatókat! A nemzetközi borverseny mindig jó alkalom arra, hogy felhívják a figyelmet a magyar és határon túli borok sokszínűségére. A fesztivál zárónapján koncertekkel, szórakoztató programokkal és fergeteges mulatozással várnak minden érdeklődőt!
|
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
Mi mozgatja a gépjárműipart? Mik a legújabb…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…