2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A Furioso- North Star lófajta, és hódmezővásárhelyi tájfajtájának ünnepe lesz 2017.augusztus 11-13. között Hódmezővásárhelyen a VIII. Kéktó Fesztivál keretében. Pénteken 13 órakor indul a Lovas zarándokút a Furioso Senior (1836) fajtaalapító mén szülőhelyére. Az eseményre a belépés ingyenes lesz!
2017. augusztus 11-20. között ismét megrendezik a Szent István zenei fesztivált Esztergomban. Színes, változatos zenei műsorokkal, koncertekkel várják ide a látogatókat. Egy kis ízelítő a programból: Tankcsapda, Kárpátia, Ganxsta Zolee és a Kartel, Radics Gigi, Gájer Bálint, Tóth Andi, Ladánybene27, Király Viktor és még sokan mások...
Harmadik alkalommal rendezik meg Nagymaroson a nyár végi borünnepet, amelyen az idén 11 borvidék 15 pincészete várja a látogatókat, mindössze 50 kilométerre Budapesttől. A Nyugati pályaudvarról óránként induló vonatokkal egyszerűen lehet megközelíteni a kétnapos rendezvényt.
Két személyes a világ legkisebb szállodája. Mindjárt azt is eláruljuk, hol találod. Nincs is messze, érdemes felkeresni. De csakis kettesben! A németországi Ambergben található az Eh’hausl Hotel, amely hivatalosan is a világ legapróbb méretű szállodája. A két nagyobb épület közé ékelt pici ház 1728-ban épült, teljes felújítása és szállóvá alakítása 2008-ban fejeződött be.
Siófokon nem lehet panasz a nyári szezonra: a szálláshelyek megteltek. Töretlen a növekvő tendencia a vendégéjszakák számában is. Az év első felében 3,2 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.Töretlen a növekvő tendencia Siófok vendégéjszakáinak számában.
Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal már tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor, mutatjuk a helyszíneket. Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először, akkor országszerte nyolc helyszínen várták színes programokkal az érdeklődőket.
Az előzetes adatok szerint a szállodák 25-30 százalékkal magasabb árbevételt értek el júliusban az egy évvel korábbinál, az átlagárak 20 százalékkal voltak magasabbak a vizes világbajnokságnak köszönhetően - mondta Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI érdeklődésére.
|
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…
Minden évben listázzák a világ legjobb szállodáit…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…