2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A tradicionálisnak mondható M2 Télapó Expressz idén is kigördül a Nyugati pályaudvarról december első hétvégéjén. A gyerekek és családok december 1-én, 2-án és 3-án ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhatnak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi ünnepen vegyenek részt.
2018. február 24-én rendezik meg a Budapesti Kongresszusi Központban a Pedagógus Expót. A rendezvény célja, hogy alternatívákat biztosítson a pedagógusoknak az élmény alapú oktatáshoz, melyek segítségével maguk is sikerélményhez juthatnak. Balatoni Katalin, a Pedagógus Expo szervezője maga is pedagógusként tevékenykedik, de olykor csalódás érte, amikor a pályára került.
Az MTÜ belföldi, téli kampányt indít január 7-én - tudatta a nemzeti marketing ügynökség. A február 15-ig tartó kampányban számítanak szállodák, valamint gyógy- és élményfürdők aktív közreműködésére. A desztináció alapú kommunikációs kampány fókuszában a preventív jellegű egészségturizmus, ezen belül a gyógyfürdők, a rekreáció és az év eleji feltöltődési lehetőségek állnak.
Idén Tökölről érkezik az ország karácsonyfája, amit pénteken állítanak fel Budapesten, a Kossuth téren. A mintegy 20 méter magas, 63 centiméteres törzsátmérőjű, több tonnás ezüstfenyőt egy nyugdíjas házaspár ajánlotta fel - közölte az országház sajtóirodája az MTI-vel. Az ország karácsonyfája Adventtől Vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
A rendezvény egy olyan országjáró szakirányú kiállítás és vásár egyben, ahol a baba-mama, gyermek témakörben érdekelt cégek, szolgáltatók, importőrök,termékforgalmazók mellett lehetőséget adnak a szervezők a kismamáknak is a használt ruha-, játék-, babaholmi adás-vételére, valamint ingyenes játszóházzal, arcfestéssel várják a kisgyerekkel érkezőket.
2018. február 17-én ötödik alkalommal kerül megrendezésre Budakalászon az Esküvő Kiállítás. Itt mindent meg lehet majd talál egy helyen, ami egy álomszép esküvőhöz szükséges. Tombola sorsolás a nap folyamán több alkalommal, komplett esküvői csomag kedvezmény nyerhető! A belépő 300 Ft, amely tombola szelvényként is érvényes.
2018. február 23-24. között 28. alkalommal kerül Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítás, Vásár és Konferencia. A rendezvénynek a Hírös Agóra - Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ ad otthont. A kiállításon utazási irodák, gyógyfürdők, idegenforgalmi régiók kínálatából válogathatunk.
|
Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Május 13-a nem csupán egy átlagos nap…
A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…