2025. december 28., vasárnap - Kamilla
Két napon keresztül Hollókőn kerül megrendezésre a Pünkösdölés. Az ünnepség első napján az Ófaluban a népi hagyományőrző programok, a kézműves foglalkozások állnak a középpontban. Hétfőn már a vár környékén várja az érdeklődőket a színes programsorozat. Hollókőn ezen a hétvégén táncegyüttesek is fellépnek, valamint énekkarok is színpadra lépnek.
Az idén is megrendezésre kerül a fővárosban az egyik leghagyományőrzőbb rendezvény, melynek helyszíne a Vajdahunyad várban lesz. Minden történelmi korszakok, korok kedvelői számára nagy lehetőség a kalandozásra az idei rendezvény. A „Miénk a vár!” felhívás sok mindent elárul a rendezvény tematikáját illetően. Itt mindenki elképzelheti, hogy mi zajlott le sok-sok éve,...
A gödöllői Grassalkovich-kastély ad otthont a Koronázási Hétvégének. Azok, akik egy egész hétvégét a gyönyörű Gödöllői vidéken szeretnének eltölteni érdemes már jó előre lefoglalni a szállást, hiszen a különleges programok ezen a hétvégén sokakat fognak vonzani. Erzsébet királyné és I. Ferenc József császár hétköznapi életét mutatják be pár napon keresztül...
A rideg tartásban élő szürke marhát vigyázó pásztorok, gulyások körében még ma is élő hagyományokat, mesterségük fogásait kívánja bemutatni. Az ország számos pontjáról érkező gulyások és az utánpótlást képviselő bojtárok egymással versengve bizonyíthatják mesterségbeli tudásukat. A főbb versenyszámok – melyek a pásztorok mindennapi munkáihoz kapcsolódnak...
Történelmi repülőgépek, mesélő pilóták, reptérlátogatások, akciódús bemutatók. A Múzeumok Éjszakáján az Aeroparkban idén is életre kelnek a műszerek több repülőgép pilótafülkéjében. Fényárban úszik majd a többi között az Il-18-as, a Yak-40-es, a Tu-154-es és az L-410-es. A fedélzeten a Malév egykori kapitányai és utaskísérői mesélnek a repülés világáról,...
Rajongsz a repülőgépek mellett a klasszikus magyar autóbuszokért is? 2019. július 6-án és 7-én az ország kedvenc repülőmúzeumában, az Aeroparkban a helyed! Az LKK és a BKV Zrt. koprodukciójában ezen a hétvégén felvonultatjuk az Ikarus gyár legendás típusait olyan felhozatalban, amire eddig nem volt példa. Tekintsd meg kívül-belül – a nagyrészt muzeális...
Mintegy száz kulturális programmal várják a közönséget az idei Kávéházak éjszakája május 17-i programjain, harminc budapesti helyszínen. Budapest önkormányzata tavaly hívta életre először a rendezvényt, hogy egyrészt reflektáljon a főváros már meglévő értékeire, továbbá felelevenítse azt a kulturális nagyhatalmi státuszt, amely a századfordulón Budapestet jellemezte...
|
|
A világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számontartott XVI…
Advent idején jelentősen nő a lakástüzek kockázata…
Karácsonyi vásárok, közös gyertyagyújtások, minden korosztálynak szóló…








