2025. december 28., vasárnap - Kamilla
FitBalance Magyarország egyik vezető fitnesz, wellness, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos egészség expója és mozgás fesztiválja, amely 2006 óta évről - évre növekvő sikerrel és látogatótáborral bír. A FitBalance sikerét nem csak az egészséges életmódot övező egyre növekvő érdeklődésnek, hanem a kiváló szakmai gárdának, vezetőségnek köszönheti,
Közös céljuk, hogy hagyományt teremtsenek evvel a rendezvénnyel, hiszen ez már a 3. BorVár. Újítás idén, hogy a kiállítók bázisát adó villányi borászok mellet ezúttal vendég borvidék is jelen legyen, ami most a Pécsi borvidék lesz. Szerintem szuper ötlet. További célkitűzésük, hogy a helyi közönségen kívül az Ország borszerető embereit (mint amilyen én is vagyok) elcsábítsák Siklósra.
A felsőtárkányi önkormányzat közel 12 millió forintot pályázati támogatást nyert el a közlekedés és a turizmus fejlesztésére a Vidékfejlesztési Program keretében. A Bükk hegység nyugati kapujában levő település polgármestere, Juhász Attila Simon elmondta, hogy a támogatást kiegészítették, így összesen 15 millió forint értékben valósítanak meg fejlesztéseket.
Huszonhárom millió forintból 69 kerékpáros túra és program valósulhat meg idén a Kerékpárral 7 határon át programsorozat keretében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a tárca februárban kiírt pályázatán hazai és határon túli egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok vagy azok intézményei nyertek el legfeljebb 400 ezer forintot...
Bár az igazi strandidő még várat magára, a március 17-én megnyíló Lupa Beachre már az előszezonban is érdemes kilátogatni, mivel színes programokkal is várják a látogatókat. A Lupa-sziget egykori bányatavából 2017-ben alakítottak ki egy új, eddig itthon csak a színes életmód magazinok oldalairól ismert minőségű strand- és vízisport-centrumot a befektetők.
Természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális látnivalókban gazdag tájegysége hazánknak az Őrség területe. Májusban az itt találkoznak a lepkebarátok. Játszóházak, lepkésztúrák, előadások és az Őrség páratlan hangulata várja az érdeklődőket! Töltsön egy izgalmas hétvégét a lepkék csodálatos világában!
Az Eurovíziós Dalfesztivál ihlette duett egy kiábrándult szerelem történetét meséli el Izhar Cohen (Izrael első Eurovíziós nyertese) és egy számítógép között, egy számítógép komponálásában, Izhar Cohen énekhangján és egy számítógépén.
|
|
A magyar biztosítási piac 2026-ban fordulóponthoz érkezik:…
Karácsonyi vásárok, közös gyertyagyújtások, minden korosztálynak szóló…
Rekordszámú érdeklődés mellett idén is a forralt…








