2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Archívum

patinasAz V. kerület Irányi utcában, a Váci utca és Veres Pálné utca között újul meg az impozáns Irányi Palota, mely 2020. közepén egy magas színvonalon és kortárs stílusban felújított irodaház formájában születik újjá. Az OPTINVEST Zrt. megbízásából a Pyxis Nautica Építésziroda által megálmodott, és az EBH Invest által kivitelezett irodaház bérbeadási feladatait a Colliers International látja el.

szarvasbogA Pilisi Parkerdő több erdészeténél idén is vezetett túrákon hallgatható és figyelhető meg a szarvasbőgés, ami a főváros környéki erdőkben szeptembertől október elejéig tart. A különleges kirándulások során az érdeklődök nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetnek.

harkA Harkányi Gyógy- és Strandfürdő lett 2019-ben az Év Fürdője a szavazatok alapján, közölték a szervezők a verseny hivatalos honlapján. A győztes fürdő hatalmas, parkosított környezetével, strandterületével, csúszdáival és gyógyfürdő részével minden korosztály számára kínál rekreációs lehetőséget.

balcsifürcsiA nyári menetrendi időszakban (június 15-től augusztus 25-ig) összesen 1 millió 653 ezer utas választotta a vasutat a balatoni utazásához. A tavalyi azonos időszakhoz képest 115 ezer fővel, azaz 7,5 százalékkal nőtt az utasszám. A menetjegyek negyedét online váltották meg a nyaralók, akik megkedvelték a Balaton expressz....

kajlanyar2200 ezer pecsétet gyűjtöttek és 10 millió kilométert vonatoztak nyáron a gyerekek, miközben felfedezték Magyarországot a „Hol vagy, Kajla?” program keretében. A Magyar Turisztikai Ügynökség által útjára indított, kifejezetten gyermekeknek szóló nyári kampány célja az volt, hogy a lehető legtöbb általános iskolás megismerje és családjukka...

Uszod 2Szeptember első szombatján az ország különböző pontjairól érkező tájházakat lát vendégül a Skanzen. Zenés, táncos programok, kiállítások, kézműveskedés várja a látogatókat. A Skanzen Élet a fronton túl tematikus évéhez kapcsolódva az adott település első világháborús emlékeit mutatják be meghívott tájházaink.

edibedikSzeptemberben és októberben valamennyi péntek este Éjszakai Kalandtúrák indulnak a Budakeszi Vadasparkban. A szakvezetéseken a Vadaspark lakóinak sötétedés utáni életébe tekinthetnek be a látogatók. A napnyugta után induló séták során azoknak az állatoknak az éjszakai életmódját figyelhetik meg az érdeklődők, amelyeket nappal a legtöbbször alig,...

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője