2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Archívum

Látványos hangártúrák, hangulatos reptérlátogatások, fényárban úszó pilótafülkék, izgalmas talkshow, különleges földi járművek, rendhagyó bemutatók várják a látogatókat július 9-én délutántól hajnalig, valamint július 10-én reggeltől estig az Aeropark repülőmúzeumban.

A programon az érdeklődők végigsétálva az Agóra hídján “bejárhatják” a Naprendszert, majd egy rövid bevezető előadás után távcsövön keresztül megcsodálhatnak csillaghalmazokat és kettőscsillagokat, de felfedezhetik az éjszakai égbolton aktuálisan látható csillagképeket is.

Idén ismét, immár 12. alkalommal rendezik meg Balatonszemesen a Bujtor István filmfesztivált, amelyen 110 film méretteti meg magát a nagyérdemű előtt. A rendezvény augusztus 19-től 22-ig tart majd.

Egésznapos nyári élményprogramok gyermekeknek az Aeroparkban! Repülőtér a kulisszák mögött, interaktív foglalkozások pilótákkal, utaskísérőkkel, szimulátorozás és sok-sok játék reggeltől délutánig.

A debütáló rendezvény nulladik napján, július 14-án 15 órától már megnyitnak a sörcsapok, és várják a sörök szerelmeseit. Ugyanezen a napon 18 órától a Festetics téren szabadtéri zenés koncertfilmvetítés alapozza meg a hangulatot.

Egy méltán híres és sok éve folyamatosan zajló eseményre invitálnak minden érdeklődőt a Duna melletti városba. A nemzetiségi rendezvényen mindenféle program elérhető lesz, így minden korosztály számára ajánljuk.

Július 10-én ismét jön a Séták Éjszakája, ahol délutántól késő éjszakáig lehet elveszni máskor bezárt kapualjak mögött, és felfedezni a város ismeretlen oldalát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője