2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

A PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivált 2019-ben alapította a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) a Petőfi Kulturális Ügynökséggel társszervezésben. 2022-ben tehát immár negyedik alkalommal szervezzük meg a programsorozatot, melyen ismét a világirodalom kerül a fókuszba.

A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, hisz 1932 óta ünneplik, így idén immár 90 éves a rendezvény. A szervezők a háromnapos ünnepen, szeptember 30. és október 2. között a „Fehér borok, színes kultúra” jegyében várják az érdeklődőket Tokajba.

Az immáron 27. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. Az idei Fesztivál a Millenárison 130 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel, 150 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Fogadóban (G-épület), az Üvegcsarnokban (D-épület), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban.

A World Press Photo hét évtizedes történetének legnagyobb változását hozta létre idén azzal, hogy a világ legrangosabb pályázatának előzsűrizését regionálissá tette, amelynek eredményeképpen a helyi események értőbb értékelése várható. A globális zsűrizés előtt, külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.

Rendhagyó koncertsorozatra készül a Kultik Mozihálózat és a Wake Up 1230 zenekar. Az ország legismertebb rock and roll arcait felvonultató szupergroup a koncertélményt fogja ötvözni a mozis látvánnyal. A szeptember 30-án induló koncertsorozat egészen 2023. január végéig fog tartani az ország számos pontján.

Megtaláltad életed párját, de álmaid karikagyűrűjét, esküvői ruháját még keresed?Szeretnél egy szuper fotóst, ceremóniamestert vagy dekoratőrt a nagy napra? 2022. november 5-6. az esküvői szolgáltatók legjava lesi majd minden kívánságotokat és segít dönteni, ha valamiben bizonytalanok lennétek.

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője