2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Tihany számára a garda mindig kiemelt jelentőségű volt, ezért nem véletlen, hogy éppen itt kerül sor már 14. éve a Garda Fesztiválra. A rendezvény középpontjában, természetesen, a „látott hal”, a garda áll, amely a tihanyi emberek számára a kenyeret és megélhetést jelentette; sokszor pótolta is azt.

Nagysikerű gasztro kurzus sorozatunk folytatódik! November 21-én, szombaton, 7 éven felüli gyerekeknek szóló gasztro kurzusainkon az egészséges életmód szellemében tanulunk meg gyors és finom kencéket és mártogatósokat készíteni. Délelőtt 10:00-11:00 óra és 11:00-12:00 óra között várjuk a szorgos kis kezeket.

karacsony1Karácsonyi vásárokat eddig csak nagyvárosokban rendeztek, Budapest és Bécs kedvenc célpontjai az adventre készülőknek. Idén először a Balaton partján is élvezhető az igazi adventi hangulat. A BL Bavaria YachtClub csapata gondolt egy nagyot, és Balatonlellén megszervezi az I. Balatonlellei Karácsonyi Vásárt 2015. december 5-én és 6-án.

kastelyMásodik alkalommal a lengyel királyság korszakának meghatározó történelmi helyszínein, négy királyi rezidencián a látogatók ingyenesen tekinthetik meg a kastélyokat és a gyűjteményeket. A krakkói Wawelben, a varsói királyi várban, a varsói Łazienki-palotában, valamint a wilanówi palotában egész novemberben a látogatás ingyenes.

Sárrétudvari eddig nemigen szerepelt a honi turizmus térképén, de amióta híre ment az itt eltölthető kellemes pihenésnek, aktív sportoknak és a helyi ízes ételeknek, a régió többi települése is a turisták látókörébe került.A november 15-i, immár hagyományos Márton-napi programból egy kis ízelítő: a Márton-napi lovas kupára való készülődés nyílt lovas edzéssel kezdődik.

Szent Márton legendás csodatételének felelevenítése, középkori és libás játékok, vitézi bemutatók, párviadalok. Az ide látogatók a vendégeink lesznek teára, forralt borra és zsíros kenyérre. A vendéglátóhelyek libából készült finomságokkal készülnek a falu védőszentjének napján.

A Kiscelli Múzeum Közép-Európa egyik legizgalmasabb városának, Budapestnek, valamint a várost alakító lakosoknak 18-21. századi történetét mutatja be. Küldetése, hogy a fővárost megismerni vágyó turisták és a budapestiek egyaránt felfedezzék maguknak Budapest sajátos atmoszféráját és tárgyi emlékeit. Íme a múzeum novemberi programja.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője