2025. május 31., szombat - Angéla

Archívum

Balatonlellei Karácsonyi Vásár, 2015. december 5-6.

1374

karacsony1Karácsonyi vásárokat eddig csak nagyvárosokban rendeztek, Budapest és Bécs kedvenc célpontjai az adventre készülőknek. Idén először a Balaton partján is élvezhető az igazi adventi hangulat. A BL Bavaria YachtClub csapata gondolt egy nagyot, és Balatonlellén megszervezi az I. Balatonlellei Karácsonyi Vásárt 2015. december 5-én és 6-án.

„Szeretnénk megmutatni, hogy a Balaton a téli időszakban is élhető. Különleges programokkal hangulatossá tesszük a partot és egy új találkozási helyet hozunk létre azok számára, akik elvágynak a zsúfolt városokból. Bízom benne, hogy sok kézműves, iparművész lát fantáziát a kezdeményezésben, az első évben ingyenesen vehetnek részt a vásáron” – mondta el Tóth Balázs ötletgazda, az esemény főszervezője.

Mivel a kétnapos vásárt egy kikötőben rendezik, jelen lesz a hazai vitorlás ajándéktárgygyártók és -forgalmazók színe-java. Lehet majd venni karácsonyi díszeket, tárgyakat, könyvet, fonott kosarakat, bőrdíszműves készítményeket, házi szappant, ezüst ékszereket és kerámiákat, lesz forralt bor és mézes kalács, sütemények és balatoni borok sőt, egy pálinkaház is várja a vendégeket. Már több mint harminc árus jelezte részvételét, és az egyik leghíresebb balatoni étterem, a Kistücsök is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A gyermekek készíthetnek bonbont, díszíthetnek mézeskalácsot és december 6-án fotózkodhatnak a Mikulással is, aki mindenkinek hoz ajándékot.

A szervezők – köztük Balatonlelle város vezetése – remélik, hogy hagyományt teremtenek a tóparti karácsonyi vásárral és a Balaton az adventi időszakban is kedvelt úti cél lesz.

(Esemény Menedzser -  Turizmus Online)
 
       
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

More details
Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

More details
Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője