2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Archívum

tancA magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány ismét rmegrendezi a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, hogy legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel.

cirkuszAz első budapesti cirkuszfesztivált éppen 20 évvel ezelőtt, 1996-ban rendezte meg, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft (MACIVA). Az esemény időközben a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléje lett. A legjobb, legsikeresebb cirkuszi produkciók a világ minden pontjáról eljönnek az eseményre.

szilveszter3Budapesttől 35 km-re a Gödöllői Királyi Kastély szomszédságában Domonyvölgyben található a Lázár Lovaspark. A fogathajtó világbajnok Lázár testvérpár által létrehozott vállalkozás ötvözi a magyar falvak hangulatát egy európai színvonalú lovasbázis nyújtotta miliővel és kimagasló magyaros vendéglátással.

corvin setany plazaMennyiben függnek össze a korábbi és most felbukkanó városközpont jellegű koncepciók az élet és munkakörnyezettel szemben támasztott igényekkel? A sorozat első cikkében elsősorban azt vizsgáltuk, hogy a változó igényekre milyen ingatlanfejlesztői válasz érkezett. A folytatásban most Közép-Európa legnagyobb belváros-megújítási programjának fejlődésére irányítjuk rá objektívünket.

karacsony5A Szépia Bio & Art Hotel**** a Főváros nyugati kapujában helyezkedik el a gyönyörű, festői szépségű Zsámbéki-Medence központjában Zsámbékon. A térség első számú 4 csillagos wellness és konferencia szállodája. A szálloda komplexum részét képezi egy 38 szobás 4 csillagos wellness és konferencia szálloda élménymedencével.

varoskozpontMennyiben függnek össze a korábbi és most felbukkanó városközpont jellegű koncepciók az élet és munkakörnyezettel szemben támasztott igényekkel? Ki hat kire? Az új generáció a fejlesztőkre, vagy a fejlesztők az új generációra? – tette fel a kérdést az OGH Hírügynökség. Valójában nem egy vadonatúj fejlesztői koncepcióról van szó, hanem inkább a megváltozott igényekről, melynek kapcsán a fejlesztők is újragondolják az épületeikhez tartozó szolgáltatásaikat – hívja fel a figyelmet Pál Tamás, az ESTON iroda-bérbeadási divíziójának vezetője.

korcsolya1Az alábbi listában az ittlakunk.hu összegyűjtötte kerületekre lebontva a budapesti korcsolyázási lehetőségeket. A felsorolásban egyaránt megtalálhatók az ingyenes és fizetős helyek, a pályák nyitvatartása, az árak és a plusz szolgáltatások is. Jó csúszást mindenkinek! Ha hibás infórmációval talákozik valaki, a cikk végén található címen lehet jelezni.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője