2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

ledA MEE Világítástechnikai Társaság 2017. február 7–8-án VIII. LED Konferenciával indítja éves szakmai programsorozatát, melynek helyszíne az  Óbudai Egyetem, Tavaszmező utcai G épülete. Tekintse meg idei programunkat: Ma már kimondható, hogy a LED-ek nem csak keresgélik a helyüket a világítástechnikai alkalmazásokban, hanem számos területen megtalálták azt, sőt átvették a hagyományos fényforrások helyét.

farsangifankAmikor a hidegséget már kezdjük unni, s akarjuk elkergetni, akkor a Vojtina Bábszínház és az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház komédiásai, csepűrágói, alakoskodói ebben hathatós segítséget nyújtanak nekünk. A Maskarádé három napját megnyitják február 21-én pénteken 16 órától, vonulva a Városházától nagy télkergető hangossággal egészen a Kossuth térig.

palacsintaLesz itt minden mi szemnek, szájnak és fülnek ingere! A nevező csapatok palacsintasütő versenyen mérhetik össze tudásukat, amit majd a palacsintaevő versenyzők megdézsmálnak. A tervek szerint felállítanak egy 200 négyzetméteres party sátrat Kecskemét főtéren. Ez alatt sütik majd a palacsintáikat a versenyző csapatok.

disznotorSzeretettel várják az érdeklődőket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Fonyódi Kolbászfesztiválra. Az idei évben is a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai eseményén szórakozhatunk együtt Fonyódon 2017. február 3-5. között. A fesztiválon helyet kapnak a legjobb magyar kézművesek portékái és bemutatói a termelői piacon.

fankIdén is megrendezésre kerül Csömörön a Hájastészta- és fánksütő verseny, sőt ezzel egy időben a lekvárkészítő verseny is. Az ide látogatók természetesen megkóstolhatják a különféle finomságokat. A versenyen részt vehet bárki – egyénileg és csoportosan –, aki 11-13 óra között, hájas tésztát vagy fánkféleséget behoz a művelődési házba.

csokoladeGombóc Artúrok, készen álltok? Jön a 10. Csokifesztivál Szegeden! Bestiálisan finom, kizárólag manufakturális termeléssel készített csoki-csodák, extravagáns gasztro-különlegességek, interaktív non-stop csokiműhely, koncertek kényeztetik majd a közönséget. Azaz minden, ami gigantikus, megdöbbentő és csokiból van, megtalálható lesz a fesztiválon.  

eskuvoKözel 21 szakma és 41 kiállító mutatkozik be a XV. Esküvő kiállításon. Újdonság a ceremóniamester, a mobil bár, a DJ és a muffintorta. A 2017-es '18 as esküvőkre már ezeket kérik a házasulandó párok. A legújabb trendekkel is megismerkedhetnek a látogatók február 12-én vasárnap az Agóra kulturális Központban.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

Rododendron virágzása a Jeli Arborétumban 2026. június 17-ig

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője