2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Még augusztus 23-ig látogatható a kiszombori kukorica-útvesztő

391

Augusztus 23-ig látogatható az útvesztő Kiszombor határában, de addig is még számos érdekes program lesz a barangolás mellett.

A tizenhetedik útvesztő július óta várja a vendégeket a szokásos helyszínen, vagyis Kiszombor külterületén, az Óbébai utcán elhagyva a települést. Az útvesztőben 2025 a bolygók éve, ez nem csak az útvonalon, hanem a különböző kapcsolódó programokban test ölt. A bolygók turista útjának megcsodálása mellett csillagászati feladatok várnak ránk, amelyet a kukoricásban találhatunk. Mi hétfőn délután teljesítettük az útvesztőt és úgy találtuk, egy óra alatt kényelmesen végigjárható és a feladatokat is meg tudjuk keresni.

Minden szombaton valami különleges programmal készülnek, íme az augusztus 16-i terv:

  • 18 órától a Baranyi család gumilánctalpas traktora várja a gyerekeket,
  • 19 órakor Dömösi Emese jósdáját kereshetjük a jövőnket illetően,
  • és finomság fog sülni Nagy Máté segítségével.

Az útvesztő bejáratánál látható egy térkép is, amely azt mutatja, honnan érkeztek vendégek. Ezek alapján Vas- és Győr-Moson-Sopron megyéből is jöttek, a főváros környékéről, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből és Aradról, illetve Nagyszentmiklósról is.

Az útvesztőről minden információ itt és itt megtalálható.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője