2025. december 3., szerda - Ferenc

Archívum

Apródfesztivál Egerben, 2025. augusztus 9-10.

1283

A Végvári Vigasságok az idei évben egészen más formában valósul meg. A nagy hagyományokra visszatekintő rendezvény az idei évben teljesen átalakul, hogy még több játékot, élményt és kikapcsolódást kínáljon a gyermekeknek és szüleiknek.

Az Apródfesztivál főszereplői a gyermekek, akik a két nap során kézműves foglalkozások, játékos feladatok és hagyományőrző csapatok közreműködésével ismerhetik meg Eger és az Egri vár múltját. Az Apródfesztivál méltó folytatása a korábbi évek eseményeinek: élményekkel teli, tartalmas és értékteremtő családi programot kínálunk mindazok számára, akik szívesen töltenének el egy tartalmas hétvégét az Egri várban. 

Gyermekeket és szüleiket egész nap változatos kalandok várják:

Az Apródfesztiválon minden programelemet a gyermekekre szabtunk. A két nap során a tárlatvezetések rövidebbé, változatosabbá és színesebbé válnak. Babák és mamák részére újragondolt tárlatvezetéssel készülünk, amely új szemszögből mutatja be a vár múltját és ismerteti meg azokat a műtárgyakat, amelyek az anyasághoz és a gyermekkorhoz köthetőek. Kézműves foglalkozásainkkal az óvodás és iskolás korosztály számára kínálunk tartalmas időtöltést, mesemondás és interaktív előadás révén pedig a gyermekek fantáziáját gazdagítjuk. 

Kenyérkészítő bemutató keretében a dagasztás, a gyúrás és a sütés folyamatiba nyerhetnek betekintést a gyermekek és szüleik. Beáta, az egri vár hős asszonya Kovászból cipó című interaktív előadása a kenyérkészítés múltjával ismerteti meg az érdeklődőket, egyúttal a vár élelmezésének történetébe is betekintést enged. 

Sebő álma címmel családi játékra várjuk a gyermekeket és szüleiket, hogy közösen felfedezzék a megújult vártörténeti kiállítást. 

Egész napos programok

A Betyártanya - népi játszótér színes játékokkal várja a gyermekeket. A Bajvívó Magyarok vitézi próbákkal, míg a Szent László Vitézei hadi kiképzéssel és ügyességi feladatokkal várják a bátor apródokat. A Bandérium Honoris táborában hárompróbát teljesíthetnek a gyermekek és a vállalkozó szellemű felnőttek. Az Egri Vitézlő Oskola kora újkori életképeket elevenít meg, miközben a bemutatja a gyakori, kertünkben is fellelhető gyógynövényeket és a kora újkori orvoslást. 

Zene, tánc, élmény

A hangulatról a Pavane Táncegyüttes és Zászlóforgató Csoport látványos bemutatói, valamint a Sonivius Vappae zenészei gondoskodnak, akik a vár különböző pontjain muzsikálnak egy kis színt csempészve a programokba.

Ne hagyja ki ezeket a programokat sem!

  • A Cipóosztó házban a Szuromi Családi Birtok borait kóstolhatják, illetve helyben készített péksütemények várják a látogatókat. 
  • A palota udvarán rézdomborítással ismerkedhetnek meg az érdeklődők és magvakból készített alkotásokat hozhatnak létre. 
  • A vár mozitermében Eger, 1552 címmel egy nagyszabású, elsősorban fiataloknak szóló filmet vetítünk, amely 18 perces időtartamával visszarepíti a nézőket az 1552-es ostrom dicső pillanataiba.

Részletek:egrivar.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője