2024. december 4., szerda - Barbara, Borbála

Archívum

Budapest Fintech Week, 2024. november 26-29.

400

November 26 és 29. között rendezi meg a Budapest Fintech Weeket az MBH Fintechlab, a Magyar Fintech Szövetség, az Ergomania designügynökség és a BrightHills. 

A programsorozat célja, hogy a világ számos nagyvárosa után Magyarországon is legyen egy olyan nemzetközi találkozási lehetőség, ahol a fintech cégek, a vállalkozók, a bankok, a szabályozásért felelős szervezetek és a befektetők közvetlenül kapcsolatba kerülhetnek egymással, első kézből szerezhetnek információt. A rendezvény központjában a közösségépítés és kapcsolatteremtés áll, ezért bárki számára ingyenesen látogatható.

Egy konferencián színpadra állni ma már nem elég ahhoz, hogy üzleti párbeszéd jöjjön létre a fintech-ökoszisztéma szereplői között. Valódi kapcsolódások szükségesek, ismernünk kell egymás történeteit, igényeit és gondolkodását, ha együtt szeretnénk dolgozni – ez igaz a bankokra, a startupokra, és az elsődleges felhasználókra, azaz a vállalkozókra ugyanúgy, mint az egyetemi hallgatókra és a pénzügyi szolgáltatási terület iránt érdeklődőkre. A Budapest Fintech Week célja az, hogy ebben a pár napban lehetőséget teremtsen a találkozásra, ismerkedésre és legfőképp a tudásmegosztásra ebben a régióban is, ahogyan a világ nagyvárosaiban, Londontól Hong Kongon át Bostonig ez már működik” – nyilatkozta Ács Zoltán, az eseményt szervező MBH Fintechlab ügyvezetője és a Magyar Fintech Szövetség elnöke. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy nem egy hagyományos értelemben vett konferencia, hanem a főszervezők mellett a partnerek biztosítják a programok nagy részét.

„A Budapest Fintech Week tulajdonképpen egy esernyőmárka, amely magába foglalja a partnereink által szervezett eseményeket. Ezzel egy olyan platform megteremtése volt a célunk, ahol párbeszédre, vitákra és szakmai kapcsolódásra adunk lehetőséget”

– tette hozzá Boros Lilla, az MBH Fintechlab senior innovációs menedzsere, aki a rendezvény szakmai tartalmáért felel.

A lokális fintech helyzet

A következő évek számtalan kihívás elé állítják majd az európai, és így a magyar vállalatokat is. Az új szabályozásoknak (MiCA, PSD3) nehezen tudnak azonnali megfelelést biztosítani a nagyvállalatok, a gyorsan alkalmazkodó fintechek pedig a kevés erőforrás miatt kényszerülhetnek parkolópályára. Így kölcsönösen előnyös szinergiákra van szükségük, melyeknek jó találkozási pontja lehet a Budapest Fintech Week. Az érintett cégek számát tekintve is van létjogosultsága egy ilyen rendezvénynek: a Magyar Nemzeti Bank 2024-es FinTech és Digitalizációs Jelentése szerint már több mint 200 magyar fintech cég található a piacon, és ezek megjelenési üteme folyamatosan növekszik. „Budapest egyre népszerűbb Fintech központ, egyre több és több sikersztorival. A Fintech Week célja, hogy ráirányítsa a helyi és a nemzetközi pénzügyi közösség figyelmét az eddigi eredményekre és a közeljövő lehetőségeire” – emelte ki Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója.

Miről lesz szó?

Bár Magyarország és a közép-európai régió a fintechvilág térképén még kevésbé hangsúlyos terület, kifejezetten izgalmas üzleti sztorik itt is fellelhetők – az eseménysorozaton ezeket első kézből ismerhetik meg az érdeklődők. Hogy néhány témát is említsünk: ilyennek ígérkezik például a Bankmonitor története arról, hogyan vált a cég a digitális jelzáloghitelek területén piacvezetővé, vagy az Egyesült Királyságból érkező Freetrade előadása a Freemium részvénykereskedési szolgáltatásukról. A KPMG előadásai várhatóan nagy érdeklődésre tarthatnak számot: a globális pénzügyi technológiai vállalatok és startupok finanszírozása témáját járják körül, fókuszban a régióra jellemző trendekkel és a legnagyobb, vagy épp legérdekesebb közép-európai M&A esettanulmányokkal. Az Insurwiz azt vizsgálja, hogy a szabályozás és a technológiai fejlődés várhatóan milyen hatással lesz biztosítási szektorra régiónkban.

A rendezvények nagy része angolul zajlik majd, szó lesz sikeres bank-fintech együttműködésekről, az új szabályozások hatásairól és a fintechek globális helyzetéről. Több jelentős nemzetközi delegáció is érkezik a Budapest Fintech Weekre: a régiós szintű elemzéseket a Czech Trade és nemzetközi fintech szövetségek egészítik ki, a startupokból, befektetőkből és fintech szakemberekből álló török delegáció pedig a legfejlettebb fintech startupjait is bemutatja majd. Számos környező országból érkeznek még szakértők, hogy bekapcsolódjanak a Budapest Fintech Week programjaiba.

Nemzetközi szakértők

November 26. délután, a Budapest Fintech Week megnyitóján Bán Dénes, kockázati befektetések elismert nemzetközi szakértője tart előadást a magánbefektetések aktuális helyzetéről. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik vagyonkezelői irodahálózatok kiépítésében és tanácsadásban Ázsiában, az EMEA régióban, az Egyesült Királyságban és Észak-Amerikában.

A Budapest Fintech Week izgalmas előadójának ígérkezik Neha Mehta is, aki több, önmagában is nagy témával foglalkozik párhuzamosan: többek között a pénzügyi rendszerek fenntarthatóságát és a pénztechnológia fejlődési irányait kutatja, illetve létrehozta a Femtech partners elnevezésű szervezetet, mely a szegmensben dolgozó nőkre fókuszál – ezt a témát járja körül Budapesten egy panelbeszélgetés során. One stop – The untold story of Super Apps című, nemrég megjelent könyvének bemutatóján pedig a szuperappok térnyeréséről és a kereskedelmi-pénzügyi ökoszisztémákra gyakorolt hatásáról hallhatunk.

AI téma nélkül ma már nem létezik szakmai rendezvény, így a Fintech Weeken is fókuszba kerülnek e legújabb technológia hatásai. Ezek közül ajánlónkban kettőt emelnénk ki: a számviteli-üzleti tanácsadási szolgáltatásokat fejlesztő Bookkeepie előadásában arról osztja meg a tapasztalatait, hogy a vállalkozók mennyire találják hasznosnak a mesterséges intelligencia által nyújtott megoldásokat, a Peak Parent&Child terméke pedig a következő generációkra koncentrál: AI eszközöket használ ahhoz, hogy a fiatalokat minél korábban hiper-személyre szabott módon pénzügyi tudatosságra oktassa.

Hol és mikor?

Időpont: 2024. november 26-29.
Helyszín: Create26, Budapest 1061, Király utca 26.
Programok: https://budapestfintechweek.com/events
A rendezvény ingyenes, de regisztráció szükséges

https://budapestfintechweek.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A BETA beelőzi a Mikulást!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Varázsliget a Vajdahunyad várban,  2024. december 6. -  2025. január 1.

Varázsliget a Vajdahunyad várban, 2024. december 6. - 2025. január 1.

More details
Westend Karácsonyi Vásár és Gasztroudvar, 2024. december 6-24.

Westend Karácsonyi Vásár és Gasztroudvar, 2024. december 6-24.

More details
Recirquel: Kristály a Millenárison, 2024. december 6. - 2025. január 5.

Recirquel: Kristály a Millenárison, 2024. december 6. - 2025. január 5.

More details
Mikulásvonat a Gyermekvasúton, 2024. deceber 6-8.

Mikulásvonat a Gyermekvasúton, 2024. deceber 6-8.

More details
Találkozás a Mikulással a Városháza Parkban, 2024. december 6.

Találkozás a Mikulással a Városháza Parkban, 2024. december 6.

More details
Magyar karácsony,  2024. december 5., 12., 13.

Magyar karácsony, 2024. december 5., 12., 13.

More details
Wamp Design Vásár, 2024. december 8., 15.

Wamp Design Vásár, 2024. december 8., 15.

More details
Ragyogj! - Ékszerek ideje kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Ragyogj! - Ékszerek ideje kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

More details
Több száz magyar film ingyen, adventtől vízkeresztig

Több száz magyar film ingyen, adventtől vízkeresztig

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője