2024. július 25., csütörtök - Kristóf, Jakab

Archívum

Állatkertek éjszakája a Budapesti Állatkertben, 2023. augusztus 25.

2023-08-24 701

Idén, augusztus 25-én este hét órától éjfélig változatos programokkal, érdekességekkel, éjszakai látványosságokkal várjuk a Fővárosi Állat- és Növénykert barátait.

Fóka show, elefánttréning, cápák közé merülő búvárok mellett a perzsa leopárdok látványetetését is megtekinthetik a látogatók. Botanikai előadás, kígyósimogató, lószerszámos zsákbamacska kvízjáték sem maradhat el, folyamatos programjainkon változatos módon ismerkedhetnek meg az élővilággal.

A Varázshegyben ízeltlábú bemutatóval és ismeretterjesztő előadásokkal, valamint planetáriumi vetítésekkel várjuk az érdeklődőket. A szabadtéri helyszíneken pedig a csillagászokkal beszélgetve az égbolt titkai is kifürkészhetők lesznek.

A Főkaputéren tűzzsonglőrök és zenés produkciók szórakoztatják a közönséget, velünk lesz a Strokes ütőegyüttes. Színpadi produkciók sorát gazdagítja a Zenebatyu interaktív előadása és az Elysians produkció.

A Schaftner-féle körhinta és a Vurstli részen igazi nosztalgikus élményekben lehet részük. Mindezeken túl arcfestők és csillámfestők, állatos kézműves foglalkoztató várja látogatóinkat.
Az Ausztrálháznál, Nagytónál és Nagysziklánál, valamint a Mesterségek udvaránál egész estés fényfestés színesíti majd az állatkerti éjszakát.

Az Állatkerti Alapítvány egész nap kedvezményes örökbe fogadással várja a látogatókat. Akik ezen a napon fogadnak örökbe baglyokat, denevéreket, éji majmokat és vombatokat, azok a normál örökbefogadási csomag helyett prémium csomagot kapnak.

Jegyárak:
• Babajegy (2 éves korig) 300 Ft
• Gyermekjegy (2-14 éves korig) 4500 Ft
• Felnőtt jegy (14 évestől) 6000 Ft

Online jegyvásárlás ide kattintva elérhető.

Programok:

Főkapu téri színpad

19:30 Elysians és Tükörállatok
20:30 Zenebatyu interaktív előadás
21:30 Tűzzsonglőr bemutató
22:00 Strokes együttes
22:40 Tűzzsonglőr bemutató

Állatos élményprogramok

19:30 Fóka show – oroszlánfókák medencéje
19:30 Búvárok a mélyben - Cápasuli
19:30 Elefánttréning – Elefántház mögött
19:30 Perzsa leopárd látványetetés – Indiaház, leopárd kifutó
20:30 Patások találkozója - Majorság
20:30 Kígyósimogatás – Ausztrál ösvény előtt
21:30 Fóka show – oroszlánfókák medencéje
21:30 Búvárok a mélyben - Cápasuli
21:30 Elefánttréning – Elefántok medencéje
22:00 Kígyósimogatás – Dél-Amerika kifutó
22:30 Patások találkozója – Majorság

Előadások a Cápasuli előtt:

20:30 Cápák világa
21:30 Cápák világa
22:30 Cápák világa

Az előadások között folyamatos eszközbemutató és Légy Ott! jellegű ismeretterjesztő bemutató.

Előadások a Vadállatmentő Központ előtt:

19:30 Vadállatmentő munka bemutatása 
20:30 Vadállatmentő munka bemutatása

Az előadások között folyamatos eszközbemutató és Légy Ott! program jellegű, élményalapú ismeretterjesztés, feladatlapos kvízjáték.

Előadások a Vidraház előtt:

20:00 Érdekességek a broméliák világából
20:30 Kaktusz bemutató
21:30 Érdekességek a broméliák világából
22:30 Kaktusz bemutató

Az előadások között folyamatos növény és eszközbemutató Légy Ott! program jellegű ismeretterjesztés. Az előadások végén Fortuna kereke-kvízjáték.

Előadások a Tevekifutó mellett:

20:00 Csillagászati előadás
20:30 Lószerszámos zsákbamacska
21:00 Csillagászati előadás
21:30 Állatkerttörténeti előadás
22:00 Csillagászati előadás
22:30 Állatkerttörténeti előadás

Előadások a Sárkányháznál:

20:00 Állatok titkos élete 18+
21:00 Állatok titkos élete 18+
22:00 Állatok titkos élete 18+

Folyamatos programok 19:30-23:00 között:

• Hatlábúak birodalma – Varázshegy, Parányok világa
• Állati kézműves foglalkoztató – Pálmaház terasz
• Érdekességek a bonsaiokról – Japánkert
• Arcfestés– Pálmaház terasz
• Planetáriumi vetítések – Varázshegy, Csillagtér
• Kérdezz a csillagásztól! – Varázshegy, Óriások csarnoka
• Élőszobor – Piknik park bejárata
• Bátorságpróba – Indiaház előtt
• Éjszakai jövendölések – Szavanna kunyhó
• Tűzoltók szerbemutatója – Teve kifutó mellett
• Fényfestés – Ausztrál ház, Nagytó, Nagyszikla, Mesterségek udvara
• Vurstli
• Schaftner-féle körhinta

Állatházak és látogatható kiállítások (19:00-23:00 között):

• Japánkert
• Pálmaház
• Sárkányház
• Pákásztanya
• Varázshegy
• Majorság
• Cápasuli
• Pónikarám
• Mérgesház

Egyéb információk a jegyvásárláshoz:

Az esti rendezvényre a nappali belépőjegyek, illetve a különféle állatkerti bérletek nem érvényesek, csak az Állatkertek Éjszakája a Fővárosi Állat- és Növénykertben c. rendezvényre megváltott jegyekkel látogatható.
A rendezvény ideje alatt az Állatkert területén egyidőben legfeljebb 6000 fő tartózkodhat.

Kapunyitás – Főkapu, Körhinta melletti kapu 19:00

A rendezvény ideje alatt a helyszíni pénztárak és jegyautomaták, valamint, online jegyvásárlási lehetőség 22:00-ig elérhető. Utolsó belépési lehetőség 22:30-ig. Állatházak, büfék, vendéglátó egységek, ajándékbolt nyitvatartása 19:00-23:00 óráig. Kapuzárás 24:00.


A programok a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően látogathatók, különös tekintettel a rendezvény napján aktuális járványügyi szabályokra.
A programokon hang- és fényeffektusokat használunk.

Az Állatkert bizonyos részei biztonsági és állatvédelmi okokból az esti rendezvényen lezárásra kerülnek. Az Állatkert területén őrizetlenül hagyott tárgyakért, illetve a vendégeink által maguknál tartott értéktárgyaikért nem vállalunk felelősséget. Az esőszabályzat letöltése.

A programváltozás jogát fenntartjuk. A programok meghirdetése, közzététele során a legnagyobb körültekintéssel járunk el, de előfordulhatnak kisebb változások a meghirdetetthez képest.


További információ: zoobudapest.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KNIPEX, győzteseket kovácsolunk!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Thealter Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2024. július 27. - augusztus 2.

Thealter Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2024. július 27. - augusztus 2.

More details
SPORTGARDEN: interaktív olimpiai kiállítás és sportpark

SPORTGARDEN: interaktív olimpiai kiállítás és sportpark

More details
Majorbéli Géptalálkozó és Családi nap, 2024.

Majorbéli Géptalálkozó és Családi nap, 2024.

More details
Kisvasúti Nap a kemencei erdei múzeumvasúton, 2024. július 27.

Kisvasúti Nap a kemencei erdei múzeumvasúton, 2024. július 27.

More details
Szirénások napja, 2024. július 27.

Szirénások napja, 2024. július 27.

More details
Balaton-átevezés, 2024. július 27.

Balaton-átevezés, 2024. július 27.

More details
Zsámbéki Blues Piknik, 2024. 2024. július 26-28.

Zsámbéki Blues Piknik, 2024. 2024. július 26-28.

More details
Anna bál Balatonfüreden, 2024. július 27.

Anna bál Balatonfüreden, 2024. július 27.

More details