2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Savaria Történelmi Karnevál, 2023. augusztus 24-27.

1192

Huszonöt helyszínen háromszáz program várja az érdeklődőket Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválján. A római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatok, a rettenthetetlen gladiátorok, a fegyvereikkel mesterien vívó középkori lovagok, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzők korhű jelmezeket öltve szórakoztatják és tanítják az érdeklődőket.

A résztvevők tógát-tunikát öltve, római polgárként kapcsolódnak be a karneváli forgatagba. A programajánló szerint a széles zenei kínálat mellett ismeretbővítő és szórakoztató előadások, autentikus életmód-bemutatók, gyermekprogramok, orientális táncbemutatók kínálnak gazdag választékot. A legkisebbeket egy varázslatos világ várja a Kalandvárban, mesékkel, bábelőadásokkal, gólyalábasokkal, karneváli mini-felvonulással, kishuszárokkal.

Várja a látogatókat a Borok Utcája, a Sörtér és az Öreg Város Vásárának kínálata is.

Egy kis történelem:

A jelenlegi rendezvény elődjét első alkalommal 1961-ben rendezték meg Szombathelyen. A Savaria ünnepségek legnagyobb eseményén, a jelmezes felvonuláson több tízezer ember vett részt. A felvonulás 13 korra osztotta fel Szombathely történetét, s elevenítette fel a megidézett korok legfontosabb eseményeit. A látványos jelmezes felvonulás szinte az egész várost megmozgatta.

Az 1969. évi karnevál után a városvezetés úgy döntött, hogy ötévenként fogják megrendezni a karneváli felvonulást – erre azonban nem került sor. Több évtizednyi szünet után 2000 augusztusában, az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából rendezett millenniumi ünnepségsorozat keretében Szombathely városa ismét felöltötte „ünnepi jelmezét”, több napon át tartó múltidézésre invitálva lakóit és a városba érkező látogatókat. A 60-as évek népünnepélyei után a 2000-es évek rendezvényei már összművészeti arculatot mutattak, két évtizedes újkori története során pedig a Savaria Történelmi Karnevál a város és a megye legnagyobb közönséget megmozgató ezerszínű, ám változatlanul a történelmi tematikát a középpontba állító fesztiváljává nőtte ki magát. Évente hozzávetőlegesen 100-120 ezer ember vesz részt a rendezvényen.

A méltán népszerű programfolyam világ-, nép- és könnyűzenei koncerteket éppúgy kínál, mint foglalkoztató és szórakoztató gyermekprogramokat, színházi előadásokat, artista- és akrobataprodukciókat, gasztronómiai eseményeket. A rendezvény valódi családi program: minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő zenei, színházi, szórakoztató vagy épp játszva tanító produkciót.

A Karnevál legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye évről évre a péntek és szombat esti fáklyás, jelmezes felvonulás, melynek során közel 1000 korhű jelmezbe öltözött polgár vonul végig a belváros utcáin, a római alapokon nyugvó város sejtelmes kulisszái között.

A Savaria Történelmi Karnevál a római alapítású város ókori hagyományait, történelmi múltját, és erre alapozva a történelmi hagyományőrzést helyezi a rendezvény fókuszába. Az augusztus végi fesztivál idején néhány napra tógába-tunikába bújik a város apraja-nagyja, s a város is felölti ünnepi ruháját.

| Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője