2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Túrákkal, kiállításokkal, gyermekprogramokkal kezdődik az idény a Gemencen

595

Kirándulásokkal, kiállításokkal, lovas bemutatóval és gyermekprogramokkal kezdődik a hét végén az idegenforgalmi idény a Gemenc Zrt. ökoturisztikai központjában, Pörbölyön.

Az erdőgazdaság hétfői közleménye szerint szombaton délelőtt 20 kilométeres gyalogtúrát szerveznek Magyarország jelenleg ismert legnagyobb törzskerületű fájához, a "pörbölyi titánhoz". A 2013-ban fellelt, 12 méteres törzsű, csomoros fekete nyár a Gemenc pörbölyi erdőtömbjében áll, korát 100 évre becsülik.

Vasárnap, az Éledő Gemenc című szezonnyitó eseményen az ökoturisztikai központtól délelőtt és délután egyaránt két alkalommal visz kirándulókat lovasfogat a gemenci erdőbe, és először indul el a gemenci erdei vasúton a Rezét gőzmozdony nosztalgiavonata.

A központban látogatható lesz A gemenci gímszarvas és A Gemenc kincsei című interaktív kiállítás, bemutatják Szarvas Pongrácnak az ártéri erdőről 2022-ben megjelent könyvét, az Anda Lovas Sport egyesület pedig a középkori lovas nomádok harcmodorából ad ízelítőt. A gyermekeket egész nap készségfejlesztő fajátékok, kézműves foglalkozások várják.

A Gemenc Zrt. azt is közölte, hogy az erdei vasút szombattól október 29-ig nyári menetrend szerint közlekedik Pörböly és Malomtelelő között: péntekenként három, hétvégén és ünnepnapokon hat-hat vonat indul Pörbölyről. A Rezét gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonatok hétvégén és ünnepnapokon közlekednek.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője