2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Wellbeing Konferencia, 2022. október 19.

1001

Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk; egy új korszak kihívásaira keressük a válaszokat és a megoldásokat! Kihagyhatatlan szakmai és tudományos szempontok, hogy megfelelően tájékozottak lehessünk!

A Wellbeing Szövetséget azért hoztuk létre az Europa Design közreműködésével, mint a Wellbeing Szövetség tagcége, hogy az egyén, a vállalati és társadalmi egészségünk, jóllétünk megteremtésének válaszait keressük. Személyes szívügyem és célom a lehetőségekről széleskörűen tájékoztatni mindenkit, akivel kapcsolatba kerülök, mint magánember, mint cégvezető és mint együttműködő partner!

A Wellbeing Szövetség Konferencián több mint 40 előadóval – többek között egyetemi docenstől kulturális antropológuson, hálózatkutatón és szakpszichológuson át a honvédség tisztjéig, illetve személyem is – szeretnénk megosztani tudásunkat, ötleteinket egymással és a konferencia minden résztvevőjével.

"2013-ban Zürichben találkozhattam Daniel Kahnemannal, a közgazdasági Nobel-díjas pszichológussal, akinek egy mondata a jelmondatommá vált. Azóta ebben a szemléletben működöm, ezt a szemléletet szeretném minél szélesebb körben elfogadottá tenni: Az egyéni, vállalati és társadalmi jóllét növekedése inkább feltétele a gazdasági fejlődésnek, mintsem  következménye!" – Dr. Szabó Ágnes, Wellbeing Szövetség Alapító tag

Találkozzunk a konferencián! Regisztráció itt!

Használd az általam biztosított KUPONKÓDOT -10% kedvezmény: WELLSZ22 

Időpont: Budapest, 2022. október 19.
Helyszín:  Central European University - Budapest Nádor u. 15.
További információ:  wellbeingszovetseg.hu

I Forrás: wellbeingszovetseg.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője