2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Fáklyás bajvívás, ostromjáték és fényfestés Tatán

700

Esti fényfestés, fáklyás bajvívás, katonai zászlók és csapatok felvonulása, csatajáték, páncélsimogató, csatacsillag-dobás, koncertek és táncház is várja az érdeklődőket Magyarország legnagyobb katonai hagyományőrző seregszemléjén, szeptember 24-én a Tatai várban.

A Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány által megrendezett Hadfiak Seregszemléje második alkalommal várja az ország minden tájáról érkező hagyományőrző fiatalokat és gyerekcsapatokat.

A résztvevők adott korszakok csatáit játsszák újra autentikus, az eredetinek teljesen megfelelő viseletben, több korszakból – a lovagkortól egészen az újkori honvéd kadétokig. Ezen a napon ők mutatkoznak be testközelből; a seregszemle lehetőséget ad arra, hogy az ingyenes családi eseményen bárki bepillantást nyerjen az egykori bajvívók mindennapi életébe.

A látogatók többek közt bekukkanthatnak a hadficsapatok sátraiba, kérdezhetnek a bajvívásról, beszélgethetnek a csapattagokkal, kézbe foghatják fegyvereiket.

Csatajáték, páncélsimogató, csatacsillag-dobás

Emellett bárki részt vehet egy török–magyar csatában is és – biztonságosan, szivacsfegyverrel – kipróbálhatja magát csatacsillag-dobásban is. A páncélsimogatónál a múzeumban már sokat látott harci felszereléseket most meg lehet tapogatni, sőt a láncingeket fel is lehet próbálni.

felvonta2

A csatában megfáradt ifjak mesterség bemutatókon és középkori kézműves foglalkozásokon vehetnek részt: érkezik egy bronzöntő, egy kovács teljes középkori műhelyével, egy pénzverde, de a gyerekek és felnőttek kipróbálhatják a középkori kötélverést, kézi textilnyomást és ékszerkészítést is. A szervezők mindenkit bátorítanak, hogy ha van, akkor saját egyenruhában, viseletben vegyen részt a rendezvényen.

felvonta3

Mátyás király-séta színészekkel, fényfestés és koncertek

A nap során négy alkalommal indulnak a Mátyás udvarát és a török kort megidéző, mozgalmas történelmi séták a vármúzeum bejáratától. A várban és várudvarban a 40 perces színházi elemekkel színesített túrák a korszak nagyjait, jelentős eseményeit elevenítik meg. A délben kezdődő hadfiak látványos felvonulása után a színpadon a Rezeda Népzenei együttes lép fel, őket követi a Bajvívók Bandája, az Aprája Dudazenekar és a Misztrál.

A táncházat követően hazánk egyik legnevesebb világzenei énekese Herczku Ágnes ad koncertet Nikola Parovval az oldalán, majd a fényfestés és a fáklyás bajvívás után a Bordó Sárkány zenekarkoncertje zárja az idei eseményt.

A program talán leglátványosabb elemei, amikor a csapatok élő historikus zenés kíséret mellett rekonstruált lobogókkal vonulnak fel a vár körül, sötétedés után pedig a duda hangjára és a dob ritmusára fáklyakörben bajvívnak a bátor ifjak, és ekkor kerül sor a páncélos lovagok viadalának döntőjére is. Mindezt a tatai vár falára vetített lenyűgöző fényfestés koronázza meg: Jankovics Marcell és Méry Gábor Felvidéki gótikus templomok I-XII. című albumsorozatának válogatott fotói jelennek majd meg a falakon.

| Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője