2021. augusztus 4., szerda - Domonkos

Archívum

A szakvásárok minden iparágban kulcsfontosságúak maradnak – nyilatkozták a kiállítók

2021-05-12 158

Kapcsolatok erősítése a meglévő ügyfelekkel, új üzleti lehetőségek kiépítése, vállalatok és termékek bemutatkozása a helyszínen, élőben. Ez a kiállítók vásári megjelenésének három leggyakrabban felsorolt oka.

Ezt mutatja a Brnói Vásárvállalat 2021 márciusában végzett felmérése is, amelyben 768 cseh, szlovák és más országbeli vállalat vett részt. A felmérés célja az volt, hogy feltérképezzék az iparágak érdeklődését a Covid utáni időszakra tervezett szakvásárok iránt. A felmérés eredménye azt mutatta, hogy a szakvásárok a vállalatok számára továbbra is nagyon fontosak, hiszen jelentős gazdasági értéket jelentenek.

A válaszadók 59%-a kijelentette, hogy a vásárokat üzleti tevékenységük kiemelten fontos marketing eszközének tekintik. A megkérdezettek 30%-a a szakvásári megjelenést egyéb bemutatkozási lehetőségekkel egyenértékűnek minősítette.
A vállalatok 79%-a a jövőben is részt kíván venni kiállításokon.

"A pandémiás intézkedések tiltották a személyes találkozásokat, amelyek már mindannyiunknak nagyon hiányoznak. A felmérés megerősíti, hogy az üzleti fejlődéshez a vállalatoknak személyes találkozókra van szükségük, ezért továbbra is részt szeretnének venni a vásárokon, amelyek multifunkcionalitását nagyra értékelik" - mondotta Jiří Kuliš, a Brnói Vásárvállalat vezérigazgatója.

Nő a bizalom a vásárok iránt

A vállalatok nagyon magas minősítéssel értékelték a szakvásárok fontosságát az üzleti életben. Átlagban 3,7 pontot adtak az ötfokú skálán. A Csehországon kívüli cégek ennél is magasabbra értékelték a vásárokat 4,14 ponttal. A pandémiát megelőző felmérésekhez képest ez mindenképpen a bizalom növekedését is jelenti. Kiegészítő megjegyzéseikben a kiállító cégek nemcsak a személyes kapcsolatok elvesztésére, hanem az új termékek vagy technológiák hiányzó bemutatási lehetősége miatti pénzügyi veszteségre is rámutatnak, ugyanis ezért nem nyerik el a jövőbeli megrendeléseket.

"Az a tény, hogy nem lehetett vásárokat rendezni, a vállalatok marketing- és üzleti stratégiájában komolyan megnövelte a vásárok értékét. Egyszerűen fogalmazva: a vállalatok nagyon is megérezték a vásárokon létesített kapcsolatok elvesztését és a vásárok adta új üzleti lehetőségek hiányát" - mondta Jaroslav Bílek vállalati szóvivő, a felmérés készítője.

Találkozni akarunk! Az online nem alternatíva!

A szakvásárok résztvevői számára az ügyfelekkel való kapcsolatápolás és az új üzleti lehetőségek kiépítése a legfontosabb, tehát a kapcsolatépítés, valamint a vállalat és a termékek bemutatása.

"A személyes kapcsolat partnereinkkel a sikeres hosszú távú együttműködés egyik kulcsfontosságú tényezője. Ezért fontosak számunkra azok a vásárok, amelyeken minden évben kiállítunk. Itt találkozunk az új és a régóta visszatérő vásárlóinkkal, továbbá a meglévő és az új beszállítókkal, gyártókkal "- tette hozzá Daniel Charvát, a BIBUS s.r.o. ügyvezető igazgatója.

A vállalatok számára az ügyfelekkel való találkozás fontossága miatt az online vásár formájában nyújtott alternatíva nem megoldás. Ezt bizonyítja a felmérés eredménye is, hiszen a kiállítók 69%-a kijelentette, hogy a virtuális események nem vonzóak számukra. A válaszadók egy része esetleg kiegészítené a vásárokon való fizikai részvételt bizonyos online opcióval, például a külföldön tartózkodó kollégák vagy szakértők videokonferencia útján történő bemutatásával.
A válaszadók mindössze 7%-a tartja hasznosnak a virtuális vagy hibrid vásárokat. Ezt a tényt erősíti meg a vállalatok alacsony részvétele a Németországban nem fizikai, hanem online formában megrendezett nemzetközi szakvásárokon is.

bv2

A pandémia után vissza fogunk térni a fizikai vásárokra – mondják a vállalatok

Az online felület nem tudja hatékonyan helyettesíteni a fizikai szakvásárokat, így a legtöbb kiállító már alig várja, hogy a vásárközpontok megnyissák kapuikat.
A válaszadók 79%-a azt tervezi, hogy visszatér a kiállításokra. További 11% nem tudja még, miképpen venne részt, hiszen sok bizonytalanságot rejt a közeljövő.
A vásárok iránti érdeklődést az is bizonyítja, hogy a vállalatok képviselői nemcsak kiállítóként, hanem látogatóként is vissza akarnak térni.

"A legtöbb kiállító már regisztrált a 2022-re elhalasztott szakvásárunkra"- nyilatkozta Jiří Šviga, az AMPER kiállítást szervező Terinvest vállalat vezérigazgatója, megerősítvén a vállalatok kiállítói érdeklődésének tényét.

"Még a legmodernebb információs technológiák mellett is kulcsfontosságú kereskedelmi eszköznek tartom a vásárok szervezését és a vásárokon történő részvételt. Már sok éve használjuk ezt a marketing eszközt, és a továbbiakban is mielőbb használni akarjuk, amint ezt a körülmények lehetővé teszik. A személyes találkozók nemcsak a potenciális ügyfelekkel nagyon fontosak, hanem a meglévő üzleti partnerekkel is. A vásárok sajátos kompakt dimenziójában történő személyes tapasztalatcsere, az új ismeretek megszerzése és a kapcsolatépítés mindig óriási előnyt jelent, és így rengeteg időt takarítunk meg. Azt az információmennyiséget, amit egyetlen vásár idején meg lehet szerezni, szinte lehetetlen elektronikus kommunikációval pótolni "- erősítette meg David Kratochvíl, a TAIMA sro vezérigazgatója.

"A kiállítókkal folytatott kommunikáció megélénkülése egyértelműen érezhető. Nagy érdeklődés mutatkozik a vásárokon történő részvétel iránt, különösen a B2B szegmensben, ahol a termékeket meg kell mutatni az ügyfeleknek, és össze kell hasonlítani azokat a versenytársak termékeivel. Többek között ez a vásárok lényege, ez pedig nem cserélhető fel más marketing eszközökkel "- tette hozzá Tomáš Kotrč, a SOVA CR Szakvásári Ipartestület elnöke.

"A Cseh Köztársaság Vásárvállalatainak Szövetsége (AVF) pozitívan látja a jövőt, és készül a szakvásárok őszi szezonjára. Pozitív jelzéseket kapunk ügyfeleinktől is" - hangsúlyozta Jiiří Carda, az AVF elnöke.

bv3

A felmérés eredményeit megerősítették a vásárszervező iparág Csehországban és a szomszédos Németországban működő szakmai szervezetei

Hasonló felmérést végeztek a szomszédos Németországban három nagy iparági szövetség tagjainak körében. A felmérés eredményei hasonlóak. A német vállalatok hiányolják a vásárok kínálta üzleti lehetőségeket. A Németországi Vásárok Ipartestülete (AUMA) megerősíti, hogy a vásárok lemondása jelentős gazdasági veszteségekhez vezet a kiállítók számára. A német vállalatok hiányolják a vásármarketing azon hatását, ami üzleti előnyt generál számukra. A vállalatok 76%-a panaszkodik arra, hogy a vásárok lemondása miatt nincs lehetősége új üzleti partnereket szerezni. A vállalatok 84%-ának hiányzik a vásárlátogatók és a kiállítók személyes találkozásának lehetősége. A cégek 60%-a pedig az új termékek bemutatkozási platformját hiányolja. A szakvásárok törlése a vállalatok több mint 40%-ának okozott konkrét gazdasági veszteséget.

A jelenleg nagyon bizonytalan általános körülmények ellenére a megkérdezett vállalatok háromnegyede tervezi, hogy a következő tizenkét hónapban a korábbiakhoz hasonlóan részt vesz vásárokon. A vállalatokat megkérdezték a középtávú perspektívákról is. 42% azt mondta, hogy számukra a szakmai vásárok jelentősége változatlan marad, vagy növekedni fog a következő öt évben.
A vállalatok 68% -a számára a vásári részvétel előfeltétele az, hogy megszűnjenek az utazási korlátozások a fontos piacról érkező külföldi vásárlátogatók előtt.

Mindenki azt várja, hogy véget érjen az iparág történetének legnehezebb időszaka

A Covid  utáni  időszak lehetséges kockázatai – amelyeket a felmérés is tartalmazott –, magukban foglalják Európa és a világ gazdasági fejleményeit, a vállalatok pénzügyi helyzetét, a határátlépő és a globális utazást. A fennmaradó higiénés és biztonsági intézkedések korlátozóak lehetnek. Általánosságban elmondható, hogy a vállalatok a korábban megszokott módon szeretnének visszatérni a vásárokra: maszk nélkül és kezet fogva.

A szakvásárok iparága a történelem legrosszabb időszakát éli át globálisan, és csak azok maradnak életben, akik elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkeztek, és megfelelő megszorító intézkedéseket hoztak. A vásárszervezők, a vásárközpontok üzemeltetői, a kiállításépítő cégek több mint egy évig maradtak bevétel nélkül. Mindenki nagyon várja a vásárközpontok, szakvásárok és kongresszusok újranyitását.

"Örülünk a felmérés eredményeinek. A vállalatok vásárokon történő részvételi szándéka meglepően magas. Emiatt is bizakodóak vagyunk, hogy rendezvényeink, amelyekre több mint egy évig nem kerülhetett sor, gyorsan megújulnak” – mondotta Jaroslav Bílek.

"Úgy gondoljuk, hogy az oltás és a tesztelés miatt megnő a kollektív immunitás, és az év második felében vissza lehet térni a normális élethez. Várjuk a Covid útlevelek és az immunitás igazolására szolgáló intelligens alkalmazások bevezetését, amelyek lehetővé fogják tenni az iparági, kereskedelmi és üzleti rendezvények megvalósítását. Nem látunk okot arra, hogy a vásárközpontokat továbbra is zárva kelljen tartani, amennyiben a résztvevők a vállalatok rendszeresen tesztelt képviselői lesznek. Nem látunk okot arra, hogy ne tartsunk például egészségügyi kongresszusokat és kiállításokat, ahol a résztvevők már oltásban részesültek, vagy hogy ne tartsuk meg az IDET szakvásárt, ahol a látogatók a beoltott biztonsági erők tagjai. Szándékunkban áll megvitatni ezt az epidemiológusokkal " – mondta Jiří Kuliš, a Brnói Vásárvállalat vezérigazgatója.

A felméréssel kapcsolatos részletesebb információkat itt találja: www.bvv.cz

Magyarországi képviselet:
BD-EXPO Kft, Máté Szilvia
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel: 20/977-9953

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A TERMESZ Szerszámház bemutatja

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Az év webshopja kerestetik

Az év webshopja kerestetik

More details
2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál

2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál

More details
A bor és a jazz ünnepe Debrecenben, 2021. augusztus 5 - 8.

A bor és a jazz ünnepe Debrecenben, 2021. augusztus 5 - 8.

More details
2022-ben visszatér a Sziget fesztivál

2022-ben visszatér a Sziget fesztivál

More details
Extrémen keveset fizetünk a fogorvosnál az EU-s átlaghoz képest

Extrémen keveset fizetünk a fogorvosnál az EU-s átlaghoz képest

More details
Szerelmes séták, romantikus kirándulások

Szerelmes séták, romantikus kirándulások

More details
Koncertsorozat indul Veszprém történelmi romjainál, 2021. augusztus 22 - szeptember 12.

Koncertsorozat indul Veszprém történelmi romjainál, 2021. augusztus 22 - szeptember 12.

More details
Hibrid lesz az idei londoni WTM, 2021. november 1 - 3.

Hibrid lesz az idei londoni WTM, 2021. november 1 - 3.

More details
Készíts ropogós hasábot édesburgonyából

Készíts ropogós hasábot édesburgonyából

More details