2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Online beavató színházi sorozatot indít a Szegedi Kortárs Balett

389

A színpadi produkciót születését és a társulat történetét bemutató online beavató színházi sorozatot indít a Szegedi Kortárs Balett - tájékoztatta a társulat csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a beavató színház olyan közönség számára nyitott esemény, amelyet mintegy két évtizede a Szegedi Kortárs Balett elsők között hívott életre a magyar táncéletben. Célja, hogy a rendhagyó előadások során táncszerető és a műfajt értő közönséget építsen elsősorban a fiatalok körében. A különleges előadás mindig egy adott produkcióhoz kötődik, műfaját tekintve "magyarázó", interaktív est, amelyen a publikum közelebbről is megismerkedhet a darab létrejöttével. A közreműködők - a koreográfusok és a táncművészek - "dekódolják" a nézők számára a látottakat.

Egy éve a színházak működése a járvány miatt kizökkent a normális kerékvágásból és alig nyílt lehetőség személyes találkozásra, ezért a beavató színházi estek is elmaradtak. Ezt pótolandó Szegedi Kortárs Balett - az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával - háromrészes kisfilmsorozatot indít, amely egy-egy produkció, illetve az együttes történetébe enged bepillantást.

Az első rész a társulat legnépszerűbb produkciója, a Carmina burana premierjének huszadik évfordulójához kapcsolódik. A Carl Orff világhírű, közkedvelt zenéjére született darabot, Juronics Tamás koreográfiáját 2001. április 19-én mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban. A produkció azóta számtalan szakmai elismerést kapott itthon és külföldön, és csaknem négyszáz előadásán nézők ezreit vonzotta négy kontinensen évről-évre. A táncjáték egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő barbár közösség rituálékkal teli életébe enged bepillantást, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni mindazt, amit a sors rájuk ró.

A másik kisfilm a Szegedi Kortárs Balett történetéről, míg a harmadik a legújabb, bemutatás előtt álló Blue/The black paintings című estről szól. A sorozatban a legismertebb előadások felvételei a vezetők és a táncművészek interjúival fűszerezve jelennek meg; személyes élmények és érzelmek látnak napvilágot. Az ingyen megtekinthető filmek elérhetőségét a társulat közösségi oldalain teszik közzé, az első rész bemutatóját hétfőn 19 órakor tartják - áll a közleményben.

(Forrás: muvesz-vilag.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője