2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Archívum

Ezeket a fürdős akciókat még elcsípheti a hónap végén

1004

Több hazai fürdőben is olcsóbban váthatnak belépőt, illetve egyes helyeken a wellness szolgáltatásokat kínálják kedvezményesen. Mutatjuk a részleteket:

Érdemes összefogni a barátokkal, rokonokkal, családdal és kihasználni a budapesti Aquaworld élményfürdő február 29-én érvényes kedvezményét. Szombaton ugyanis négy darab napijegy együttes árából 25 százalékot elengednek. Fontos tudni, hogy az akció csak a helyszínen megvásárolt jegyekre érvényes.

Szintén akciós belépőjeggyel készül 29-én a Leányfalui Termálfürdő. Féláron lehet megvásárolni a belépőt a hónap utolsó napján. Ráadásul éjszakai fürdősére is lesz lehetőségük az idelátogatóknak. Az akciós jegy az esti lubickolásra is érvényes.

A hónap utolsó napján, azaz 29-én szaunanapot tartanak a Zalakarosi Fürdő új szaunavilágában. Délután 1 órától összesen hat szaunafelöntésen lehet részt venni. Ezen a napon egy kedvezményt is kihasználhatnak a vendégek: a "Kaliforniai kád" nevű wellness szolgáltatásukat féláron lehet kipróbálni. Ez a kád egyébként egy kétszemélyes zene-, fény- és aromaterápiás pezsgőfürdőt nyújt a vendégeknek.

Ötven százalékos kedvezménnyel kínálja az egyik szolgáltatását 29-én, szombaton a tiszakécskei Barack Gyógy- és Élményfürdő is. A 20 perces Caracalla masszázs kádfürdőre lehet kihasználni az akciót. A lehetőségről további információkat a fürdő honlapján találnak.

Forrás: travelo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője