Ráadásul úgy, hogy minden eddigi szavazási rekordot is megdöntött egyúttal. A budapesti Advent Bazilika már 2018-ban is a látogatók egyik legnagyobb kedvence volt: akkor a második helyet szerezte meg a szavazáson, maga mögé utasítva többek között Prágát, Brüsszelt és Bécset.
Az idei, tíz napig tartó online versenyre 116 országból 289 714 szavazat érkezett, tavalyhoz képest ezúttal csaknem húszezerrel többen fejezték ki szimpátiájukat az Advent Bazilika mellett.
Európa immár legszebb karácsonyi vásárát kilencedik éve azzal az eltökéltséggel hozzák létre a szervezők, hogy az év végi rendezvénydömpingből kiemelkedve, a Szent István Bazilika előtti téren semmihez sem hasonlítható ünnepi atmoszférát teremtve, minőségi időtöltést nyújtsanak a látogatóknak - írják közleményükben a szervezők.
Az idén már megkülönböztető védjeggyé vált különleges gasztronómiai kínálat és minőségi kiállítók mellett a korábbiaknál is több programmal, tematikus napokkal, interaktív szelfiponttal és egy 12 méteres karácsonyfával várják a vendégeket, egészen január 1-ig.
Az Advent Bazilika az évek során Budapest egyik meghatározó turisztikai látványosságává, rendezvénysorozatává vált. Mint minden évben, így idén is azzal a szándékkal szerveztük meg, hogy az eseménnyel hozzájáruljunk Budapest és Magyarország turisztikai vonzerejének növeléséhez. A versenyben való részvételünk is azt a célt szolgálta, hogy az Advent Bazilika mellett ráirányítsuk a figyelmet a fővárosra. Büszkék vagyunk az eredményre, hatalmas öröm, hogy ilyen erős visszajelzést kaptunk a látogatóktól. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott!
– írták közleményükben a szervezők.
Forrás: origo.hu