2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

Már szervezik a budapesti a Fed-kupa döntőjét

1105

A Papp László Sportarénában rendezik jövő áprilisban a női tenisz Fed Kupa döntőjét. A Magyar Tenisz Szövetség keddi sajtóközleménye szerint a kormányzattal karöltve már elkezdték a finálé előkészítését, melynek nemcsak jövőre, hanem 2021-ben és 2022-ben is Budapest lesz a házigazdája, írja az MTI.

A szervezési munkákkal jól haladunk, folyamatosak a szakmai egyeztetések a Nemzeti Sportügynökség kollégáival, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy a nemzetközi női tenisz igazi ünnepének adjon otthont Budapest jövő tavasszal. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar Fed-kupa csapat számára is nagy lökést jelenthet, hogy a rendezésnek köszönhetően alanyi jogon vehet részt a döntőben, és hazai pályán versenyezhet a világ legjobb válogatottjaival, remélhetőleg a legerősebb összeállításában

– mondta Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, a Fed Kupa-döntő versenyigazgatója.

A döntő sorsolását február 11-én tartják a Szépművészeti Múzeumban, Billie Jean King, a Fed Kupa nemzetközi nagykövete, a történelem egyik legjobb női teniszezője részvételével.

Az újjászervezett Fed Kupa selejtezőit február 7-8-án vívják, és a nyolc győztes csatlakozik az április 14. és 19. közötti, 12 csapatos finálé biztos résztvevőihez: a házigazda magyarokhoz, az idén döntős ausztrálokhoz és franciákhoz, valamint a szabadkártyás csehekhez.

Az összdíjazás 12 plusz 6 millió dollár: előbbiből a játékosok, utóbbiból a szövetségek részesülnek.

Forrás: index.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője