2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Archívum

Megint keresik az ország legszebb betlehemét

1131

Ismét kiírta a Magyarország legszebb betleheme elnevezésű pályázatát a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest. A nyertes terveket 2020-ban valósítják meg.

Az ország legszebb betlehemének címére ismét pályázhat magánszemély, alkotó, civil közösség és városi önkormányzat is.

A pályázat kiírói arra biztatják a jelentkezőket, hogy használják fel az adott település, lakókörnyezet sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi és építészeti elemeket.

A pályázatokat 2020. január 6-án éjfélig várják Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. >>

A három győztes pályázó – amelyeket szakmai zsűri választ ki – milliós, félmilliós, illetve negyedmillió forintos nyereményekben részesül.

A tavalyi pályázatra Heves város készítette el a legszebb betlehemi installációt, amit idén a település főterén, a Helytörténeti Gyűjtemény előtt építenek fel. Az építmény hat méter széles és három méter magas lesz embermagasságú figurákkal, jászollal és bárányokkal. Terveit Gy. Gömöri Ilona főmuzeológus-néprajzkutató szakmai iránymutatása alapján Orosz Krisztina boconádi alkotóművész készítette el. A betlehemi installáció a város tulajdonában marad.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője